Nagyvilág

Betancourt: Kolumbia nem biztosított megfelelő védelmet

A politikus azért perli dollármilliókra az államot, mert nem akadályozták meg 2002-es elrablását.

Ingrid Betancourt kolumbiai politikus szerint nem kapott megfelelő védelmet 2002-ben, amikor marxista lázadók több társával együtt elnöki kampánykörútján elrabolták, és emiatt indít kárpótlási pert az állam ellen.

A kolumbiai politikus, akit a gerillák hat éven keresztül tartottak fogva egy esőerdei táborban, azt mondta, hogy annak idején eltávolították mellőle a biztonsági őröket, amikor át akart haladni egy baloldali gerillák által uralt területen. “Elvették a testőreimet. Nem teljesítették a kötelességüket, hogy elnökjelöltként megvédjenek” – mondta.

Betancourt pénteken jelentette be, hogy 6,6 millió dolláros kárpótlást követel az államtól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik