Nagyvilág

Segélyhajó indul Görögországból a Gázai övezetbe

Palesztinoknak szánt segéllyel a fedélzetén hajó indul Dél-Görögországból ma vagy holnap a Gázai övezetbe - egy hónappal azt követően, hogy az izraeliek egy hasonló segélyszállítmányt katonai erővel tartóztattak fel. A májusi akció halálos áldozatokat is követelt.

Az utat egy segélyalapítvány szervezi, amelyet Kadhafi líbiai vezető fia, a 37 éves Szaif al-Iszlam irányít, és a hajón kétezer tonnányi élelmiszert és gyógyszert szállítanak.

Kilenc palesztin-barát aktivista halt meg május végén, amikor az izraeli haditengerészet megtámadott egy török segélyszállító hajókonvojt. A történtek miatt megromlott az izraeli-török viszony, a támadást a Biztonsági Tanács is bírálta. A testület állásfoglalásában elítélte a gázai segélyflottilla elleni izraeli támadást, és gyors, tárgyilagos, hiteles, illetve átlátható vizsgálatot követelt az ügyben.

Juszef Szavani, a segélyalapítvány igazgatója azzal indokolta az újabb akciót: ha mindenki tartózkodik a cselekvéstől, és az mondja, Izrael úgysem engedi a segély bejutását, akkor a palesztinok a Gázai övezetben továbbra is éhezni fognak. “Reméljük, hogy most minden simán lezajlik” – tette hozzá.
Az Amalthea nevű hajón a segélyalapítvány tíz támogatója utazik majd. A hajó a dél-görögországi Lávrionból indul nemzetközi legénységgel, s az út várhatóan 70-80 órát vesz igénybe.

Izrael azt állítja, hogy a Gázai övezet blokádjára azért van szükség, hogy megakadályozzák fegyverek és katonai célra felhasználható anyagok eljutását a Hamász iszlamista szervezet ellenőrzése alatt álló területre.

A zsidó állam a támadást követő nemzetközi felháborodás hatására enyhített az övezetet sújtó szankciókon, és vizsgálatot indított a történtek felderítésére. Szavani elmondta azt is, hogy reményei szerint pénteken vagy szombaton a korai órákban indulnak, és legalább 70-80 óra alatt érik el céljukat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik