Külföld

Kárpátalján jogosulatlanul adtak ki magyarigazolványokat

admin
admin

2010. 07. 08. 11:10

Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetséget (UMDSZ) terheli a politikai felelősség, amiért Kárpátalján jogosulatlanok is kaptak magyarigazolványokat - jelentette ki Németh Zsolt külügyi államtitkár.

“Ezeket az igazolványokat az UMDSZ által fenntartott irodahálózat osztotta szét. Egyértelmű a politikai felelősség kérdése” – mondta Németh Zsolt külügyi államtitkár az MTI-nek a Népszabadságban és a Magyar Nemzet csütörtöki számában megjelent hírről, amely szerint a magyar kormány felfüggesztette a magyarigazolványok kiadását Kárpátalján, mert több tízezer igazolvány jogosulatlanok kezébe került.

Németh Zsolt június 30-án Ungváron folytatott megbeszélést Olekszandr Ledidával, Kárpátalja megye kormányzójával és Kovács Miklóssal a Kárpátalja Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnökével, valamint más közéleti személyiségekkel. Ekkor “megdöbbenve tapasztalta”, hogy 165 ezer körüli magyarigazolványt adtak már ki Kárpátalján. Ez a szám mintegy 50 ezerrel több, mint az igazolvány kiváltására jogosult 14 évnél idősebb kárpátaljai magyarok száma, akik nagyjából 100-120 ezren lehetnek, és az okmány révén például könnyített módon juthatnak hozzá az európai uniós országok vízumaihoz.

“Kárpátalján a magyarigazolványok közel egyharmada jogosulatlan kezekben van” – jelentette ki Németh Zsolt, ezért kezdeményezte Semjén Zsoltnál, a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettesnél, hogy függesszék fel a magyarigazolványok ukrajnai kiadását, a kormány pedig azonnal indítson vizsgálatot az ügyben.

A külügyi államtitkár elmondta még, hogy az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) öt kárpátaljai irodáján keresztül “feltételezhető, hogy olyan politikai és gazdasági körök jutottak magyarigazolványokhoz, amelyek visszaéltek az okmányokkal”.

Az 1989-ben megalapított KMKSZ mellett az 1991-ben létrehozott UMDSZ a kárpátaljai magyarság másik pártja. Az UMDSZ elnöke Gajdos István, aki egyben Beregszász polgármestere is.

Csak a beregszászi és az ungvári konzulátusok adhatnak igazolványt

Szerdától csak a beregszászi és az ungvári magyar konzulátusok adhatnak ki magyarigazolványokat Kárpátalján a magyar miniszterelnök-helyettes utasítására.

Semjén Zsolt ezt csütörtökön mondta, miután probléma merült fel a magyarigazolványok kiadása körül. Közölte: vizsgálatot is elrendelt amiatt, hogy több magyarigazolványt adtak ki, mint ahányan magyarnak vallják magukat.

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség üdvözli a magyar döntést

Az ügy kapcsán Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke elmondta: pozitív lépésként értékeli a budapesti kormány intézkedését, annál is inkább, hogy a KMKSZ már évekkel ezelőtt jelezte az akkori szocialista kormánynak, hogy szerinte jogosulatlanul jutnak magyarul nem beszélő személyek magyarigazolványhoz Ukrajnában, és igényelnek az ukrajnai magyar konzulátusokon magyarországi vízumot. A KMKSZ figyelmeztetésére azonban az illetékesek nem reagáltak – tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy ukrán bűnözői körök gyakorolhattak-e nyomást a magyarigazolványokat kiadó kárpátaljai irodákra, Kovács kifejtette: nincsenek erre vonatkozó pontos információi, ha az ügynek lenne ilyen vonatkozása, azt alapos vizsgálatnak kell majd kiderítenie. Szerinte a legfontosabb az, hogy „meg kell szűnnie a közmorált romboló következmények nélküliségnek”.

A KMKSZ elnöke azt is elmondta, hogy a magyarigazolványok kiadásával kapcsolatos, feltételezett visszaélésekre utaló jelek a 2002-es magyarországi kormányváltást követően jelentek meg Kárpátalján, miután az addig a KMKSZ égisze alatt működő információs irodákat az MSZP-kormány az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) kezelésébe adta.

Gajdos István, az UMDSZ elnöke elfoglaltsága miatt csütörtök délutánra ígérte, hogy reagál a magyarigazolványok kárpátaljai kiadását felfüggesztő budapesti döntésre.

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.