Nagyvilág

Nem tankolnak iráni gépeket a brit, német és emírségekbeli repülőtereken

Brit, német és egyesült arab emírségbeli repülőtereken tagadták meg a tankolást az iráni gépektől.

Nem hajlandóak üzemanyaggal feltölteni az iráni utasszállító repülőgépeket a brit, német és egyesült arab emírségbeli repülőterek-jelezték hivatalos iráni források.

Az említett légikikötők múlt csütörtökön kezdték megtagadni az iráni gépek feltöltését, azt követően, hogy az amerikai törvényhozás szankciókat vezetett be Irán ellen (annak vitatott atomprogramja miatt), megtiltva (egyebek közt) üzemanyag eladását az iszlám köztársaságnak. Az Európába számos légijáratot üzemeltető Iran Air és Mahan légitársaságnak problémái támadtak emiatt.

Az egyesült arab emírségekbeli Abu-Dzabi repülőterét üzemeltető cég később közölte, hogy továbbra is megtankolja az iráni gépeket.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa június elején újabb szankciókat vezetett be Irán ellen. A 2006 óta immár negyedik szankciócsomaggal nukleáris programja miatt büntetik Iránt, amely a nyugati országok szerint békés célúnak mondott atomprogramja leple alatt nukleáris fegyverek előállítására törekszik.

Barack Obama amerikai elnök múlt csütörtökön aláírta a washingtoni törvényhozás által ennek nyomán elfogadott szankciókat, amelyek célja az iráni üzemanyagimport csökkentése, az iszlám köztársaság nemzetközi elszigeltségének fokozása.

Teherán válaszul szintén megtagadja azon országok repülőgépeinek és hajóinak megtankolását, amelyek gondokat okoznak az iráni légitársaságoknak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik