Nagyvilág

Internetezők segítik az Interpol munkáját

Az internetezők segítségét kérte súlyos bűncselekmények miatt elítélt vagy körözött személyek kézre kerítéséhez az Interpol.

A nemzetközi bűnüldöző szervezet május 3-án indított 29 országra kiterjedő akciót 450 személy elfogására, s 100 embert már sikerült is letartóztatni. A keresettek között gyilkosságért, nemi erőszakért, kiskorúak megrontásáért és egyéb súlyos bűncselekményekért elítélt, vagy azok miatt körözött személyek vannak.

Az internet használóihoz szóló, hétfőn közzétett felhívásra azért volt szükség, mert a még keresett 350 személy pontos tartózkodási helye nem ismert – közölte Martin Cox, az Interpol szökésben lévők felkutatásával foglalkozó osztálya vezetőjének helyettese. Valószínűbb, hogy valaki egy internetes közösségi oldalról, vagy fórumról hamarabb felismeri őket, mint az utcán sétálgatva – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik