Nagyvilág

Célegyenesben az uniós Duna-stratégia

Végső fázisba jutottak az Európai Bizottságban azok az előzetes konzultációk, amelyek az uniós Duna-stratégia kidolgozását célozzák.

Erről Eva Nussmüller, az unió legfőbb végrehajtó testületének regionális politikával foglalkozó illetékese nyilatkozott. Mint mondta, a bizottságban felvázolt elképzeléseket hamarosan megküldik a kormányoknak, és a nyári szünet után, ősszel várják a visszajelzéseket.

A Duna mentén fekvő uniós és nem uniós országok makroregionális fejlesztési együttműködésére irányuló stratégiát a tervek szerint a jövő év első félévében, a soros magyar EU-elnökség időszaka alatt fogják hivatalosan jóváhagyni. Az elképzeléshez a balti térség fejlesztéséről nemrég elfogadott uniós stratégia szolgált kiindulópontként.

A Duna-stratégia előkészítésében érintett országok a Duna-projektet nem akarják leszűkíteni a gazdaságra és a környezetvédelemre: azon túl, hogy a turizmus fejlesztése gazdasági érdek is, helyet kap majd a stratégiában a kulturális és tudományos együttműködés, a makrorégió sokszínűségének felvirágoztatása, a népek közötti megértés javításának politikai szempontja is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik