Nagyvilág

Kirgizisztán – lezárult a népszavazás

A két és félmillió szavazó csak igennel vagy nemmel szavazhatott.

Befejeződött Kirgizisztánban a népszavazás az új alkotmányról, amelyet az ideiglenes vezetés kulcsfontosságúnak tart a tekintélyelvű Kurmanbek Bakijev elnök megbuktatása, valamint a kirgizek és az üzbég kisebbség közötti véres összetűzések után.

A nap folyamán megerősítették a biztonsági intézkedéseket, mindenekelőtt Os városában, amely a júniusi összetűzések központja volt, több ezer katona és rendfenntartó ügyelt a szavazások békés menetére.

Az elfogadásra javasolt új alaptörvény jelentősen csökkenti az elnöki jogköröket a parlament javára, elkerülendő, hogy egy kézben összpontosuljon a hatalom. Ötévenként parlamenti választásokat tartanának, az elnököt pedig csak egyszer lehet majd megválasztani, hat évre.

Roza Otunbajeva, az átmeneti kormány vezetője, ideiglenes államfő Osban, a helyi egyetemen adta le voksát. “Országunk nagy veszély szélére sodródott, de a referendum eredménye megmutatja, hogy az ország egységes, csak egy nép van” – mondta, miután leadta szavazatát. A biskeki vezetés reményei szerint a referendum legitimálja majd az új hatalmat és egyengeti az utat a parlamenti választások előtt.

A tartósnak mutatkozó feszültség miatt a dél-kirgizisztáni Osban és Dzsalálábádban augusztus 10-ig meghosszabbították a kijárási tilalmat, amelyet a referendum idejére felfüggesztettek. A dzsalálábádi polgármester úgy nyilatkozott, hogy a szavazás rendben lezajlott, incidensek nélkül. “Az emberek könnyes szemmel jöttek ki a szavazóhelyiségekből. Remélik, hogy a referendum után a városban és az egész országban a béke kerekedik felül” – nyilatkozta. Az első eredményeket hétfőre várják.

Később a kirgiz átmeneti kormány vezetője, Roza Otunbajeva szerint a választópolgárok elfogadták az új alkotmányt a vasárnapi népszavazáson. A nép véget vetett a családok hatalmára épülő autoriter kormányzásnak – jelentette ki, néhány órával az urnák lezárása után.

A kirgiz választási bizottság honlapján a voksok 24 százalékos feldolgozottsága után azt jelentette, hogy a szavazók 62 százaléka az alkotmány mellett foglalt állást. A referendum sikere megteremtette a legitim kormány alapját, és megnyitotta az utat az őszi parlamenti választások előtt – vélekedett Otunbajeva a 65,1 százalékos részvételi arány mellett lezajlott szavazásról.

Biskeki sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy kormánya szívesen látna Kirgizisztánban egy európai rendőri kontingenst a stabilitás fenntartása érdekében.

Az ellenzék és több emberi jogi szervezet mindazonáltal bírálta a referendum kiírását, mondván, az túl gyorsan követi a dél-kirgizisztáni etnikai összecsapásokat, a helyzet túlságosan feszült még a térségben. Egészségügyi tisztviselők adatai szerint az üzbég kisebbség és a kirgizek összecsapásaiban 275 ember vesztette életét, más források 2000 halottról beszélnek.

Mindazonáltal Osban és a szintén dél-kirgizisztáni Dzsalálábádban augusztus 10-ig meghosszabbították a kijárási tilalmat, amelyet a referendum idejére felfüggesztettek. A dzsalálábádi polgármester úgy nyilatkozott, hogy a szavazás rendben lezajlott, incidensek nélkül. “Az emberek könnyes szemmel jöttek ki a szavazóhelyiségekből. Remélik, hogy a referendum után a városban és az egész országban a béke kerekedik felül” – nyilatkozta.

A hatóságok szerint a referendumon több tízezer elmenekült, majd hazájába visszatért üzbég is részt vett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik