Nagyvilág

Jön az új cseh kormányfő

A cseh államfő bejelentette, hogy hétfőn kormányfővé nevezi ki Petr Necast, a Polgári Demokratikus Párt (ODS) elnökét.

Václav Klaus erről a Prima kereskedelmi televíziónak adott interjújában beszélt. Ebben arról is beszámolt, hogy Necas a megbízásából egy hármas jobboldali koalíció létrehozásáról tárgyal.

“Azért teszem meg ezt a lépést, hogy bizonyos dolgok mozgásba lendüljenek” – fejtette ki Klaus. Az ODS, a TOP 09 és a Közügyek pártoknak együttesen szolid többsége, 118 mandátuma lenne a 200 tagú képviselőházban.

“Ez a szám, a 118, szinte hihetetlen” – jegyezte meg Klaus arra célozva, hogy a múltban mindig csak nagyon szerény többségük volt a koalícióknak. “Több okból is szükségünk van a kormányra. Itt van például a jövő évi állami költségvetés” – tette hozzá az elnök.

Necas már bejelentette, hogy a három párt a koalíciós szerződést július 7-ig akarja tető alá hozni, s a hónap közepéig felállhatna az új kormány is, amely azonnal nekikezdene az új költségvetés összeállításának.

“Szükség van az új kormányra, arra, hogy a miniszterek már a hivatalukban üljenek, és dolgozzanak” – fogalmazott Klaus. A koalíciós tárgyalások eddigi lefolyásával az elnök elégedett. Leszögezte: a kormány személyi összetételébe semmiképpen sem kíván beleszólni.

A kabinet személyi összetételéről egyelőre nem sokat tudni. A sajtó többnyire biztosra veszi, hogy Karel Schwarzenberg lesz a külügyminiszter, Miroslav Kalousek a pénzügyminiszter és Radek John a belügyminiszter.

Jan Fischer miniszterelnök kormánya pénteken mondott le, s az új kabinet megalakulásáig ügyvezetőként irányítja az országot. Hétfőtől néhány hétig így ismét két kormányfője lesz Csehországnak. Ez a korábbi parlamenti választások után is így volt. A munkamegosztás az, hogy a lemondásban lévő kormányfő az ország ügyeit intézi, míg a kinevezett kormányfő az új kabinet összeállításán dolgozik.

A május végi képviselőházi választást a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) nyerte, de nagyon szerény többséggel, s miután nem akadt koalíciós partnere, nem tudott kormányt alakítani.
(PRO DOMO – A név kiejtése: Petr Necas – Petr Necsasz)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik