Nagyvilág

Észak-Koreát és Iránt bírálták a nyolcak vezetői

Irán és Észak-Koreát bírálták a világ nyolc legfontosabb ipari államának vezetői a kanadai Huntsville városában megrendezett csúcstalálkozón.

Az amerikai, brit, francia, német, olasz, kanadai, japán és orosz politikusok elítélték a dél-koreai hadihajó elsüllyesztését, amelyért Észak-Koreát tartják felelősnek, Teheránt pedig felszólították az emberi jogok fokozottabb betartására, és “a nyílt párbeszédre” a nukleáris programjáról. A nyolcak azt kérték ez utóbbival kapcsolatban, hogy minden ország tartsa be maradéktalanul az ENSZ Biztonsági Tanácsában a hónap elején jóváhagyott újabb büntetőintézkedéseket.

Afganisztánról a felek leszögezték, hogy öt éven belül olyan haladást kell elérnie, hogy nagyobb felelősséget vehessen magára az ország biztonságának megvédésében. A júliusi, kabuli értekezlet fontos alkalom lesz arra, hogy az afgán kormány bemutassa részletes terveit, és azt, hogy kézzelfogható haladást ért el – hangoztatták, és teljes támogatásukról biztosították azt a stratégiát, amelyet nemzetközi erőkben (ISAF) részt vevő országok dolgoztak ki áprilisban.

Az amerikai hírügynökség szerint azért kerültek előtérbe a csúcstalálkozón a politikai kérdések, mert kiderült, hogy a gazdasági válságból való kilábalás módozataiban nem tudnak közös nevezőre jutni a vezetők. Észak-Korea ügyében az orosz ellenállás miatt nem sikerült elfogadni egy keményebb megfogalmazást – közölték diplomaták.

A G8 következő csúcsértekezlete a jövő tavasszal lesz Nizzában – jelentette be Nicolas Sarkozy francia elnök.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik