Nagyvilág

Parlamenti alelnök lehet Bugár

Az új szlovák kormány 15 tagú lesz, környezetvédelmi tárcát és lesz kisebbségi miniszterelnök-helyettesi posztot a Bugár Béla vezette Híd-Most kaphatja - írja a Kossuth Rádió honlapja.

A szlovák kormány 15 tagú lesz, ebből öt posztra a vezető kormánypárt, a szlovák Demokratikus és Keresztény Unió jelöl. A Szabadság és Szolidaritás négy, a kereszténydemokraták és Bugár Béla Most-Híd vegyes pártja három-három helyet kap Iveta Radicová kormányában. Ez az eredménye a kilencórás csütörtöki tárgyalási maratonnak.

A kijelölt miniszterelnök már a jövendő kormánytagok nevével akart a sajtó elé állni csütörtök éjjel, de nem sikerült megegyezni. Most három nap pihenő következik és hétfő délután folytatják az egyeztetést.

Abban már sikerült megállapodni, hogy megmarad a Fico-kabinet által megszüntetésre ítélt környezetvédelmi tárca és lesz kisebbségi miniszterelnök-helyettesi poszt is. Ezeket a Híd kaphatja. Az új kormány azonban kisebb lesz, mert minden minisztériumban csak egy államtitkári helyet alakítanak ki, és arra ugyanaz a párt jelöl, amely a minisztert adta. Vagyis megszűnik a korábban bevett gyakorlat, amikor más párt jelölte az államtitkárt, mint a minisztert.

Sajtóértesülések szerint a kétszeres ex-kormányfő, Mikulas Dzurinda lesz a külügyminiszter és a reformer Ivan Miklos vezeti majd a pénzügyi tárcát. A kormányra készülő négy párt abban is megállapodott, hogy a hagyományoknak megfelelően a második legerősebb párt, a liberális Szabadság és Szolidaritás adja a házelnököt. A négy parlamenti alelnök egyike Bugár Béla lehet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik