Nagyvilág

Kanadai szakértő: túlzott kínai befolyás érvényesül az országban

A hírszerzési igazgató a kínai államelnök kanadai G20- látogatására időzítette bejelentését.

Egyes kanadai politikusok jelentős külföldi befolyás alatt álltak – mondta Richard Fadden, a Kanadai Biztonsági Hírszerzési Szolgálat igazgatója.

A szakértő véleménye szerint két kanadai tartomány legutóbbi két kormányának bizonyos tagjai külföldi érdekeket szolgáltak ki, ám konkrétan nem nevezte meg az általa kiemelt személyeket, sem azt, hogy melyik ország gyakorolt volna befolyást az említett csoportra.

A szakértő nyilatkozatát arra az estére időzítette, amikor Hu Csin-tao kínai államelnök a kanadai G20 csúcstalálkozó helyszínére érkezett, melyet többen egy Peking elleni támadásként értékeltek. Kínát gazdasági kémkedéssel hozták összefüggésbe Kanadában: egy nemrégiben közzétett riport szerint a Bombadier vállalattól próbáltak titkos információkat szerezni.

Tung Chan, egy bevándorlási szervezet vezetője a nyilatkozattal kapcsolatban úgy fogalmazott: Fadden emberek egész csoportjára vetett árnyékot, amely egyáltalán nem szolgálja a multikulturális harmónia megteremtését az országban. Véleményéhez a kínai-kanadai közösség több neves képviselője csatlakozott

Ajánlott videó

Olvasói sztorik