Nagyvilág

Bugárnak támadt a Fidesz

Semjén Zsolt szerint Bugár Bélának el kell döntenie, hogy a Híd magyar párt-e vagy sem, különben nem kap meghívást a magyar-magyar kapcsolattartás fórumaira. A kijelentés mögött az MKP állhat, akinek célja, hogy továbbra is ő oszthassa el a Magyarországról érkező anyagi támogatásokat.

Mi a választóinknak akarunk bizonyítani, nem Semjén Zsoltnak, és nem Magyarországnak” – szögezte le Bugár Béla Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettesnek arra az MR1 Kossuth Rádióban tett kijelentésére, hogy a Híd döntse el, magyar párt-e vagy sem.

Fico távozik

Robert Fico távozó szlovák miniszterelnök szerdán beismerte, hogy kormányalakítási kísérlete nem sikerült, ezért megbízatását visszaadta az államfőnek. A négy ellenzéki párt vezetőit is, akik egy új kormánykoalíció létrehozásáról tárgyalnak, s szerdára virradóra már sikerült megállapodniuk a programtézisekben is. A négy párt – Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKU), Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH), Szabadság és Szolidaritás (SaS), Híd – közös kormányfőjelöltje Iveta Radicová (SDKU). A koalíciónak a 150 tagú parlamentben 79 képviselője van. Radicová már akár a nap folyamán kormányalakítási megbízatást kaphat a köztársasági elnöktől. (MTI)

A Fidesz-KDNP miniszterelnök-helyettese ezt azzal kapcsolatban mondta, hogy a magyar kormány még a nyáron összehívja a Magyar Állandó Értekezletet (MÁÉRT), és fenn fogják tartani a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumát (KMKF) is. A politikus szerint csak akkor kaphat meghívót a Híd, ha nyíltan is magyar pártnak tekintik magukat. Semjén kijelentette: „a Híd jelen pillanatban egy szlovákiai párt, amelyben emblematikus magyar politikusok is vannak.” Bugár Béla leszögezte: „Választóink háromnegyede magyar, de még ha nem volna is ennyi választónk, akkor se felejtjük el, hogy magyarok vagyunk. Minden választónk érdekét, így nyilvánvalóan a magyar választók érdekeit is képviselni fogjuk a kormányban” – mondta a Híd elnöke.

Ravasz Ábel, a Publicus Slovensko elemzője az Új Szónak nyilatkozva kifejtette, hogy Semjén nyilatkozata mögött egy politikai játszmát sejt, melynek célja, hogy ne a Híd oszthassa el a Magyarországról érkező anyagi támogatásokat. „Meglepő Semjén Zsolt nyilatkozata arról, hogy a Híd definiálja magát magyar pártként. Ilyen kijelentéseket tenni egyáltalán nem szokványos dolog – véli az elemző.

Semjén Zsolt ezáltal egy külföldi párt belső ügyeibe avatkozik bele, ráadásul nagyon érdekes szituáció az, hogy a magyar kormány azt kéri a szlovákiai magyarok érdekeit a parlamentben és feltehetően a kormányban is egyedül képviselő párttól, hogy még további úgymond hűségbizonyítékokat adjon. Úgy vélem, ezt a Híd vezetése sértésnek is veheti” – fejtette ki Ravasz Ábel.

„Az MKP Budapesten még mindig igyekszik olyan képet festeni a Hídról, hogy az nem egy igazi magyar párt. Ezt pedig a Fidesz nagyon szívesen elhiszi. Úgy tűnik, mintha Semjén Zsolt egy politikai kísérletet folytatna: sarokba próbálja szorítani a magát nem etnikai pártként definiáló Hidat, amelynek két lehetősége maradt: vagy deklarálja, hogy igen, magyar párt vagyunk, ezzel viszont ellehetetleníti magát Szlovákiában, hiszen sok szlovák szavazója volt, és eleve nem magyar pártként definiálta magát. Bugárék másik lehetősége az, hogy elutasítják Semjén felszólítását, ebben az esetben azonban egy adu ászt adnak a Fidesz és az MKP kezébe, amellyel kizárhatják a Hidat a magyar–magyar kapcsolattartás fórumaiból” – véli a politikai elemző.

A politológus szerint itt válik nagyon komollyá a helyzet: a magyar–magyar kapcsolattartás legfontosabb eleme ugyanis a támogatáspolitika. „Azt gondolom, arról van szó, hogy aki kimarad a MÁÉRT-ból és a hasonló szervezetekből, az a támogatási pénzek elosztásában sem vehet majd részt. Vagyis azt mondhatják, hogy továbbra is az MKP oszthatja el a pénzeket, mivel a Híd nem magyar párt” – fejtette ki lapunknak Ravasz Ábel politikai elemző.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik