Nagyvilág

Komorowski: már 2011-ben ki kell vonni a katonákat Afganisztánból

Bronislaw Komorowski megválasztása esetén már 2011-ben megkezdi a lengyel csapatok kivonását.

Komorowski az elnökválasztás első fordulója után úgy fogalmazott, hogy 2011-ben indulhatna meg a katonák hazavezénylése, és elnöki hivatali időszaka alatt befejeződne a csapatkivonás. Afganisztánban 2600 lengyel katona teljesít szolgálatot. Az ázsiai országban eddig a lengyel kontingens 17 tagja vesztette életét.

Komorowski megnyerte az elnökválasztás első fordulóját, de nem abszolút többséggel. A július 4-i második fordulóban Jaroslaw Kaczynski volt miniszterelnökkel, a fő ellenzéki párt, a Jog és Igazságosság vezetőjével kell megmérkőznie a legmagasabb közjogi méltóság tisztéért. Lengyelországban az államfő egyben a hadsereg főparancsnoka is.

Komorowski már korábban is állást foglalt a lengyel csapatok hazahívása mellett, de kivonási időpontokat nem említett. Tagadta, hogy a baloldali szavazók megnyerése érdekében, választási kampánycélokból állt volna ki a csapatkivonás mellett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik