Nagyvilág

Enyhít a blokádon Izrael

A polgári lakosság ellátáshoz szükséges áruk nagy többségéz mától beenedi Izrael a Gázai övezetbe, de továbbra sem lehet fegyvereket bevini, vagy olyan anyagot, ami a Hamasz hadigépezetét erősíti. Ilyen anyagnak számít például a cement és a sóder is.

Az új szabályozást az izraeli biztonsági kabinet hagyta jóvá és a döntés azzal jár, hogy mától minden “polgári felhasználásra szolgáló” árucikk szabadon bejuthat majd.

A jeruzsálemi döntés bejelentésével szinte egy időben Washingtonban közölték, hogy Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök július 6-án a Fehér Házban találkozik Barack Obama amerikai elnökkel.
Az elmúlt négy évben Izrael csak alapvető humanitárius segélyszállítmányokat engedett be a Hamász radikális iszlamista szervezet által kormányzott palesztin övezetbe.
hirdetés

“Vállaljuk, hogy lehetővé tesszük a Gázai övezet civil lakosságának szánt, polgári felhasználású áruk bevitelét” – jelentette ki a magas rangú kormányzati illetékes. Kivételt csak “a katonai felszerelések és azok az anyagok képeznek majd, amelyek erősíthetik a Hamász háborús gépezetét” – tette hozzá.

Izraeli vezetők mindazonáltal előre leszögezték, hogy a Gázai övezet tengeri blokádját továbbra is fenntartják.

Az izraeli médiumok szerint az új beviteli szabályozás alapján összeállított “feketelista” mintegy 120, katonai célra is felhasználható anyag bevitelét tiltja majd, s köztük olyan építési anyagok is szerepelnek, mint a csövek, a cement és a sóder.

A csütörtökön részlegesen már bejelentett döntés azután született meg, hogy Izraelre hatalmas nemzetközi nyomás nehezedett nagy tiltakozást kiváltó május 31-i akciója miatt, amely során a hadsereg kommandósai nemzetközi vizeken tartóztattak fel egy Gázai övezetbe tartó, több hajóból álló “segélyflottillát”, s a vezérhajón kialakult incidensben életét vesztette a flottillát szervező török iszlamista csoport kilenc tagja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik