Nagyvilág

A volt francia miniszterelnök Szolidáris Köztársaság néven új politikai mozgalmat alapított

Szolidáris Köztársaság néven szombaton hivatalosan megalakult Dominique de Villepin volt francia jobboldali kormányfő új politikai mozgalma.

A több mint háromezer szimpatizáns részvételével Párizsban megtartott alapítókongresszuson az 56 éves politikus pártját a politikai törésvonalakon felülálló “szabad és független” mozgalomként mutatta be. Villepin az “összefogásra kész” állampolgárokhoz szólt, “legyenek ők bármilyen származásúak és éljenek bármilyen körülmények között”, akiknek az együttélés megteremtését és a nemzet újjáépítését ígérte.

Több, mint egyórás beszédében, anélkül hogy megnevezte volna Sarkozyt, Villepin minden területen élesen bírálta a jelenlegi elnök politikáját, amely szerinte megosztja a franciákat. Véleménye szerint “egyre nagyobb a különbség a beszédek és a tettek között, aközött amit a franciák és aközött, amit a vezetőik megélnek”.

A jelenleg 15 ezer tagot számláló Villepin-club részben azért adja át helyét egy politikai mozgalomnak, hogy a volt miniszterelnök pénzt tudjon gyűjteni a 2012-es elnökválasztási kampányhoz. Az új mozgalomhoz csatlakozók az alapszabály szerint megtarthatják más párttagságukat is.

A közelmúltban készült felmérések szerint a franciák 7-8 százaléka gondolja azt most, hogy Dominique de Villepinre szavazna két év múlva, ha a volt miniszterelnök (aki eddig még soha semmilyen választáson nem indult) jelöltetné magát az államfői posztra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik