Nagyvilág

Riadókészültségben az izraeli rendőrség

Szimpátiatüntetés a rasszizmussal vádolt szülők mellett.

Riadókészültségbe helyezték csütörtökön az izraeli rendőrséget, mert délután ortodox zsidók várhatóan jelentős számban fognak tüntetni.

Jeruzsálemben mintegy 10 ezer rendőr vigyáz majd arra, hogy az indulatosnak ígérkező megmozdulások ne csapjanak át zavargásokba. A tüntetők támogatásukat óhajtják kinyilvánítani a ciszjordániai Immánuel telep több tucat ortodox zsidó lakosa mellett, akik inkább börtönbe vonulnának, semhogy eleget tegyenek az izraeli legfelsőbb bíróság döntésének, amely kötelezte őket szefárd zsidó lányok beengedésére a helyi iskolába.

Az ortodoxok egy éve nem hajlandók befogadni az általuk fenntartott iskolába szefárd (észak-afrikai és ázsiai eredetű), illetve nem ortodox tanulókat. A rasszizmussal vádolt mintegy nyolcvan szülőt hétfőn két heti elzárásra ítélte a legfelsőbb bíróság, amennyiben nem adják fel szegregációs magatartásukat.

Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő a törvény betartására szólított fel, Simon Peresz államfő a rabbik legfelsőbb vezetésével tárgyal arról, hogy miként lehetne lecsillapítani a felfokozott kedélyeket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik