Nagyvilág

Exhumálják Bobby Fishert

Exhumálják Bobby Fischer földi maradványit, hogy végre lezárhassák a 2008-ban elhunyt sakkvilágbajnok ellen évek óta húzódó apasági keresetet.

Fischer fülöp-szigeteki szeretője azt állítja, hogy a 9 éves Jinky Young a sakkozó lánya. A genetikai azonosításra azután nyílt lehetőség, hogy a reykjavíki fellebbviteli bíróság megváltoztatta az első fokon eljáró hatóság kihantolást elutasító ítéletét. A sakkozótól származó szövetminták pedig a becslések szerinti 2 millió dolláros (454 millió forintos) hagyaték sorsát változtathatják meg, ugyanis Fischer vagyonára a korábbi felesége, két unokaöccse és az amerikai adóhivatal is igényt tart.

Az amerikai születésű, 2005-ben Reykjavíkban letelepedett Fischer az egyetlen amerikai sportoló, akinek sikerült megtörnie a szovjet nagymesterek hosszú évtizedek óta tartó hegemóniáját. Fischer 1972-ben Reykjavíkban győzte le Borisz Szpasszkijt, elnyerve ezzel a sakkvilágbajnoki címet. Az izlandiak általános véleménye szerint az Izlandon lejátszott döntő erős befolyással lehetett a helyi törvényhozókra abban, hogy a szigetország befogadja a sakkzsenit.
Fischer ugyanis 1992-ben az amerikai tilalom ellenére Jugoszláviában 3,3 millió dollárért egy parti erejéig sakktáblához ült korábbi nagy riválisa, Szpasszkij ellen, akit megint csak legyőzött. Fischer ezt követően már nem tért vissza az Egyesült Államokba, eltűnt a hatóságok szeme elől, és több országban megfordult, többek között Budapesten is élt egy ideig.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik