Nagyvilág

Amerikai és orosz űrhajósok indultak a Nemzetközi Űrállomásra

Két amerikai és egy orosz űrhajós indult útnak a Nemzetközi Űrállomásra egy orosz Szojuz űrhajó fedélzetén a kazahsztáni Bajkonur űrrepülőtérről.

Ez volt a századik repülés a Föld felett közel 350 kilométeres magasságban, több mint egy évtizede, tizenhat ország részvételével és százmilliárd dolláros költséggel épülő űrállomásra.

Most először fordul elő, hogy az ISS fedélzetén egyszerre két női asztronauta teljesít majd szolgálatot.

A három űrhajós közel fél évet tölt majd a Nemzetközi Űrállomáson. Ezen idő alatt fogadnak majd három orosz Progressz teherűrhajót és egy (amerikai) űrsiklót, illetve öt űrsétát hajtanak végre. Emellett természetesen tudományos kísérleteket is végeznek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik