Nagyvilág

Szlovák lapok: Orbán miatt bukott az MKP

A Magyar Koalíció Pártjának (MKP) és Orbán Viktornak is küldhetne egy-egy rózsacsokrot Bugár Béla, ha valakinek köszönetet akar mondani a Híd választási sikeréért - vélekedett hétfőn a Sme című szlovák liberális napilap az MKP és a Híd választási eredményével kapcsolatban.

Az újság szerint senki sem járult hozzá olyan nagymértékben a Híd sikeréhez, mint Csáky alsóbbrendűségi érzése Bugárral szemben”, amely meghatározta a cselekedeteit a tavalyi pártszakadás után.

Visszaütött a kampány

Az MKP Híd-ellenes kampánya visszafele sült el, s nem úgy, ahogy azt megtervezték. Az MKP megpróbálta a Hidat befeketíteni, ez nem tetszett a szlovákiai magyar választók egy részének, s így “csakazértis” a Hídra szavaztak, míg egy másik részük inkább otthon maradt.

“Az MKP eredménye megmutatta, milyen rosszul ismeri a párt saját választóit. Többségüknek már elege van abból az arroganciából, amellyel az MKP elvárja, hogy csak azért rá fognak szavazni, mert magyarok, s hogy a párt akarja megmondani, ki a magyar és ki nem magyar” – jegyzi meg a szerző, Peter Morvay.

Úgy véli a kisebbség pragmatikusan viselkedik, s nem akar támogatni olyan pártot, amely saját hibái miatt nem kerül be a jobboldali kormányba. Bár sok magyart nyilván vonz a kettős állampolgárság, de nem akarják azt a szlovákokkal való kapcsolatok romlása árán. A szlovákiai magyar kisebbség “nyugalomban akar élni, s nem akar olyan pártot, amely ezt nem érti” – húzza alá Morvay.

Új Szó: Hiányozni fog az MKP

Egy másik pozsonyi lap, az Új Szó szerint az MKP – hibái, tunyasága, alibizmusa, amatőrsége ellenére is – hiányozni fog a parlamentből. Az okokat elsősorban a pártnak kell elemeznie.

“Az ‘egyedüli’ magyar pártnak le kell vonnia a következtetést abból is, hogy egyebek mellett a jól kiaknázható, hitelesen tematizálható szlovák nacionalista légkör sem segített. Az orbáni hozzáálláshoz hasonlóan. Az MKP fideszes hátszele – vitathatatlan (?) jószándéka ellenére is – gyenge fuvallatnak bizonyult, akárcsak erdélyi ‘földijeink’ MPP-jének esetében is. Ott az RMDSZ maradt a király a romániai választásokat követően. Nálunk meg a Fidesz által ignorált Bugár a királycsináló” – írja Sidó Árpád, a szerző.

Nem hallották meg Csáky kérését

“Mert Martonyi még kijelölt miniszterként hiába állította, a határon túliak legitim képviseletének ügyeihez a magyar kormány odateszi magát, de Csáky kérését a kettős állampolgársági törvény megtárgyalásának későbbre halasztásáról semmibe vették Pesten. Itt meg ezen a jelképes kérdésen ízléstelenkedtek baltól jobbig a többségiek. A téma kapcsán katonai konfliktust vizionáló Slotát ráadásul ez meg is dobhatta pár ezer szavazattal, hogy aztán horzsolásokkal átbukdácsoljon a mandátumküszöbön” – mutat rá Sidó.

“Okkal vetődhet fel a kérdés: aki a közösséghez való hűséget tűzi pártja zászlajára, azt miért nem tette hitelesen, mondjuk az asztalra csapva, mondván: ‘Viktor, lécci, később tömd be a jobbikos mumusaid száját a kettőssel, most jól jönne egy anyaországi gesztus. Tudod, mintha hallgatnál a felvidékiek kérésére’. Csáky hangja jobb esetben nem hallatszott el a Tisztelt Ház lakóihoz. Ezen is múlhatott a képviselői szék elvesztése” – vélekedik az újság.

Szerinte Csákyék testületi lemondása logikus lépés, felelősségteljes. A “hogyan tovább” átgondolásának kizárólag hasonló hozzáállással lehet értelme. Ami akár lehetőséget is teremthet az MKP-nak. Esélyt, hogy megannyi “kényelmes” esztendő után újradefiniálja magát.

“A Fidesz meg az +államcsődözéses+ brüsszeli monetáris fricska után most Pozsonyból kaphatott értesítőt: a határon túliakkal kapcsolatos politizálása tatarozásra szorul” – zárja írását Sidó Árpád.

Hospodárské Noviny: Szlovákia irányt változtat

Bár a valószínűsíthető jobboldali koalíciónak mindössze nyolcmandátumos többsége van a szlovák parlamentben, ez a tény olyan forradalmi változást hozhat, mint amilyen 1998-ban játszódott le, amikor Szlovákiában véget ért Vladimír Meciar önkényuralma – írta a szlovákiai választásokkal kapcsolatban hétfőn a Hospodárské Noviny című cseh gazdasági és politikai napilap. A szombati választás bebizonyította azt a szociológiai tézist, hogy a szlovák választó akkor használja józan eszét, amikor a problémák megoldásának minden más módja csődöt mondott.

“A szombati választások meggyengítették a populizmust és a nacionalizmust, mint azokat a politikai irányzatokat, amelyek az utóbbi húsz évben közösen alakították a szlovák politikát és társadalmat. Ezt mutatja nemcsak Vladimír Meciar eltűnése a parlamentből, hanem azé a magyar párté is, amely a kettő közül a radikálisabb volt, s összeköttetésben volt a budapesti konzervatívokkal” – véli Martin Ehl, a szerző.

Az első elemzések alapján úgy tűnik – mutat rá a szerző -, hogy a mérsékeltebb magyar pártot, a Hidat számos szlovák is támogatta. Ezek a választók preferenciaszavazatokkal mandátumokhoz juttatták a szlovák értelmiségieket tömörítő Polgári Konzervatív Párt néhány jelöltjét is, akik hátrább voltak a Híd jelöltlistáin. A Híd sikere “jelentős pofon a nacionalistáknak a Duna mindkét oldalán” – vélekedik Elh.

A szerző szerint a szlovák jobboldali koalíciónak, akárcsak a hasonló cseh koalíciónak, komoly kompromisszumokat kell majd kötnie. Szlovákiában a legtöbb engedményt valószínűleg az új parlamenti pártnak, a Szabadság és Szolidaritásnak (SaS) kell majd tennie, mert programja jelentősen eltér a hagyományos szlovák liberalizmustól és a konzervativizmustól is.

“Az új szlovák kormánnyal ugyanaz a helyzet mint a csehvel: még nem biztos, hogy lesz, de a helyzet reményteljes” – zárja jegyzetét a Hospodárské Noviny.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik