A kicsiny városkán átfutó Mosel folyón horgonyzó Princesse Marie-Astrid hajó fedélzetén 1985. június 14-én öt ország, Franciaország, Németország és a Benelux-államok (Belgium, Luxemburg, Hollandia) kötötték a megállapodást, amelyet azóta egy speciális együttműködési forma példájaként is emlegetnek. Az Európai Unión belüli olyan együttműködésről van szó, amelyet országok egy kisebb csoportja kezd el, de amelyhez bármely más tagállam – ideális esetben akár az összes többi – csatlakozhat.
A schengeni egyezmény azt a jogot tartalmazza, hogy a részt vevő országok között a határok bárki számára szabadon átjárhatóak, de ezzel párhuzamosan előírja azt is, hogy szigorú ellenőrzéseket kell foganatosítani azokon a határszakaszokon, ahol az EU-tagállamok más országokkal szomszédosak.
A megállapodást máig az Európai Unió egyik legsajátosabb és legellentmondásosabb dokumentumának tekintik. Hivatalosan csak tíz évvel aláírása után, 1995. március 26-án lépett életbe, igaz, akkor az eredetinél már jóval szélesebb országkörben. Több aláírója viszont még ekkor sem alkalmazhatta, mert nem tudta teljesíteni a határok ellenőrzésére vonatkozó szigorú előírásokat. A tagállamok egy részében több lépcsőben lépett életbe a szárazföldi, vízi, repülőtéri határellenőrzések különböző idejű megszüntetésével.
A belső (az együttműködő országok közötti) határok eltörlésével párhuzamosan, a belbiztonság garantálása érdekében kiépítettek egy számítógépesített információs hálózatot is, amely a tagok rendőrségei, nyomozó szervei és vámhatóságai között teremt összeköttetést. A schengeni övezet bővítései miatt az információs rendszer teljes korszerűsítése vált szükségessé, de az új számítógépes központ kiépítése többszöri halasztást szenvedett, és várhatóan csak 2013-ban készül el.
Nagy-Britannia és Írország nem csatlakozott
Az induló öt állam után aláírásával csatlakozott a szerződéshez Olaszország, Spanyolország, Portugália, Görögország, Ausztria, Dánia, Svédország, Finnország, illetve két nem EU-tag észak-európai állam, Norvégia és Izland is. Később Svájc és az EU újabb tagállamainak egy nagy csoportja (Magyarország, Málta, Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Szlovénia, Észtország, Lettország, Litvánia) is belépett, Ciprus, Bulgária és Románia csatlakozása pedig a viszonylag közeli jövőben várható. Az EU-tagok közül Nagy-Britannia és Írország nem csatlakozott, mert úgy látják, hogy az előírásokat jóformán lehetetlen teljesíteniük.
Az úgynevezett schengeni joganyagba tartozik a külső határellenőrzés szabályai mellett a repülőtereken és a kikötőkben a schengeni térség polgárainak elkülönítése a térségen kívülről érkező utasoktól, továbbá a vízumszabályok egységesítése, a határőrizeti szervek együttműködése, jogi együttműködés (kiadatás, információszolgáltatás) és bizonyos menekültügyi kérdések. Ezek közül azonban néhányban még mindig nem sikerült a remélt mértékben előrelépni.
Jonathan Faull, az Európai Bizottság eddigi bel- és igazságügyi főigazgatója friss sajtónyilatkozatokban maga is elismerte, hogy például a bevándorlás és menekültügy terén folytatott közös politika még mindig gyenge pontja az egyezmény teljes körű érvényesülésének. Különösen igaz ez az illegális bevándorlás elleni küzdelemre, illetve a menekültekkel szembeni szolidaritás kérdésére, amelyeket még nem sikerült megnyugtatóan rendezni az unióban.
A közös vízum még tervezet
Az úgynevezett schengeni – közös – vízum is még csak tervezet formájában létezik.
A határok nélküli Európa kétségkívül látványosan bizonyítja az uniós országok közötti együttműködés értelmét, hiszen a lakosság számára is egyértelműen érzékelhető előnyökkel jár. A schengeni egyezmény teljes körű működtetése ugyanakkor komoly próbatétel is a tagállamok számára, és még huszonöt évvel az aláírás után is kérdéses, hogy hosszú távon is meg tudja-e őrizni működőképességét.
