Nagyvilág

Tízezrek tüntettek Rómában

Berlusconi kormány megszorító intézkedései ellen vonultak utcára a tüntetők.

A CGIL, a legnagyobb olasz szakszervezet felhívására a szervezők szerint csaknem százezer közszolgálati dolgozó vonult az olasz főváros központjának utcáira, hogy elutasítsa a május 26-án elfogadott gazdasági csomagot, a terhek áthárítását a közszféra alkalmazottjaira. A CGIL szerint aránytalan intézkedések sújtják a közszférát, amelyek rendkívül fájdalmasan érintik a szegényebb rétegeket, a nyugdíjasokat és diákokat.

Az államháztartási hiány tervezett – két éven belül 25 milliárd euróval történő – csökkentése érdekében a csomagterv elbocsátásokkal számol a közszférában. Emellett befagyasztják a béreket és kitolják a nyugdíjkorhatárt – a közszférában dolgozó nők nyugdíjkorhatárát már meg is emelték a jelenlegi 61 évről 65 esztendőre -, valamint csökkentik a helyi önkormányzatok juttatásait.

Olaszországban általános sztrájk is lesz június 25-én a kormánycsomag intézkedései elleni tiltakozásul, ugyancsak a CGIL felhívására. A sztrájk napján a magánszektorban dolgozók legalább négy órán át nem veszik fel a munkát, az állami alkalmazottak egész napos munkabeszüntetéssel tiltakoznak a Silvio Berlusconi kormánya által elfogadott intézkedések ellen.

A két másik nagy olasz szakszervezet nem csatlakozott a CGIL szombati felvonulásához, több centrista vezetőjük “hasztalannak” ítélte a tüntetést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik