Nagyvilág

Felmérés: Fico népszerűsége csökkent, Slotáé nőtt

Csökkenőben van Robert Fico jelenlegi szlovák kormányfő népszerűsége, derül ki a Focus ügynökség legújabb felméréséből, amelyet az Új Szó című pozsonyi napilap ismertetett.

A májusban megkérdezettek 26,2 százaléka bízott a pártok listavezetői közül leginkább Robert Ficóban, egy hónapja 28,7 százaléknyi válaszoló vélekedett így, februárban pedig még 31,3 százalék.

Vele szemben enyhén nőtt a kereszténydemokrata SDKÚ listavezetőjének, Iveta Radicovának a népszerűsége, az áprilisi 13,9 helyett most 15,8 százaléknyian bíznak benne. Radicová népszerűsége a statisztikai hibatáron belül megfelel az SDKÚ májusi támogatottságának, míg Fico esetében nagyobb pártja népszerűsége mint a sajátja.

Fico párttársa, Robert Kalinák belügyminiszter népszerűsége szintén csökkenő tendenciát mutat. Ugyanez mondható el a legnagyobb kormánypárttal, a Smerrel szimpatizáló Ivan Gasparovic államfőről is. A listán ötödik Bugár Bélában (Híd párt) is többen bíztak egy, illetve három hónappal ezelőtt. Nőtt viszont a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) vezetője, Ján Slota, az egykori pénzügyminiszter Ivan Miklos (SDKÚ) és a Szabadság és Szolidaritás (SaS) elnöke, Richard Sulík népszerűsége. Szintén növekvő tendenciát mutat a Magyar Koalíció Pártja (MKP) elnökének, Csáky Pálnak a támogatottsága is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik