Nagyvilág

Még évekig mocskol az olajfolt

Évekre lesz szükség ahhoz, hogy a Mexikói-öböl térségét megtisztítsák az amerikai történelem legnagyobb olajkatasztrófája által okozott szennyeződéstől - közölte a parti őrség hétfőn.

Thad W. Allen tengernagy, a szövetségi katasztrófaelhárítási műveletek parancsnoka elmondta: a parti őrséget ugyan kiképezték nagy olajszennyeződések utáni takarítási munkálatokra, de ilyen hatalmas vízfelületen, több százezer olajfoltra szakadó szennyeződés megjelenésére senki nem számított.

Allen a lehangoló kilátások ecsetelése mellett egy jobb hírről is beszámolt: a tragédiáért felelősnek tartott BP minden korábbinál nagyobb mennyiségben képes a felszínre vezetni a nyersolajat az újonnan felhelyezett olajfogó segítségével.

A BP már napi 420 ezer gallon (1,6 millió liter) kőolajat tud összegyűjteni. A korábbi becslések arról szóltak, hogy naponta ennek a fele, 210 ezer gallon ömlik a vízbe. A jelenlegi feltételezés szerint a valós adat ennek a négyszerese lehet; még nem lehet megbecsülni, hogy a feltörő olajnak mekkora hányadát képesek összegyűjteni.

A CBS News beszámolója szerint úgy tűnik, hogy a BP egyelőre letett arról, hogy valamilyen módszerrel megállítsa a szivárgást, amely várhatóan még hónapokig folytatódni fog. A brit olajcég viszont közölte, hogy a kitörésgátló tetejére eresztett olajfogó “sapkát” nagyjából egy hónap múlva, július elején egy másik, nehezebb és jobban illeszkedő szerkezettel cserélik ki, amely az olaj nagyobb részét lesz képes elfogni és elvezetni.

A hétfőn már 49. napja tartó szivárgás tovább táplálja a felszíni olajfoltokat, amelyek keleti irányban, Alabama és Florida partjai felé mozognak, valamint a víz alatti szennyeződéstömegeket, ez utóbbiak méretéről és az általuk okozott károkról lényegében semmit sem tudni.

A Washington Post-ABC News hétfőn közölt felmérési adatai szerint az amerikaiak 69 százaléka tartja “nem túl jónak” vagy “gyengének” Barack Obama elnök reagálását a tragédiára. Ennél is nagyobb hányadnak, a megkérdezettek 81 százalékának van rossz véleménye a BP válaszlépéseiről.

Obama elnök hétfőn ismét válságtanácskozást tartott a katasztrófa ügyében. Kijelentette: egyértelmű, hogy a tragédiának súlyos, folytatódó gazdasági következményei lesznek.

Közölte, hogy már 15 szövetségi szervezetet mozgósítottak a szennyeződés feltartóztatására és eltakarítására. Azt mondta, biztos akar lenni abban, hogy minden rendelkezésre álló eszköz eljut az öbölhöz a partra jutó szennyeződés mennyiségének minimalizálására.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik