Nagyvilág

Merkel támogatja Oroszország vízummentességét

Afganisztánról és Iránról, leszerelési kérdésekről, továbbá a nemzetközi pénzügyi válság leküzdését célzó intézkedésekről tárgyal Berlin és Moszkva.

Német kormányforrások szerint a külpolitikai témák sorából kiemelkedik az Iránnal kapcsolatos egyeztetés. Ennek kapcsán úgy értékelték, hogy az elmúlt időszakban változás következett be Oroszország iráni politikájában, és Teheránhoz fűződő szoros gazdasági kapcsolatai ellenére Moszkva mind inkább hajlik a tervezett nemzetközi szankciók támogatására. Medvegyev és Merkel tárgyalni kíván az Oroszország és az Európai Unió közötti vízumkötelezettség megszüntetéséről is, melyet értesülések szerint Berlin erőteljesen támogat.

A német kancellár fontosnak tekinti a nemzetközi pénzpiacok stabilizálását célzó együttműködést.

A látogatás előestéjén a két ország külügyminiszter közös állásfoglalásban hangsúlyozta a kétoldalú viszony megerősítésének és korszerűsítésének szükségességét, illetve kiemelték gazdasági együttműködés jelentőségét.

Guido Westerwille és Szergej Lavrov a két ország közötti megbékélés, továbbá a szoros politikai, gazdasági és kulturális együttműködés fontosságáról beszélt, mely példát mutat az európai országok közötti viszony alakításhoz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik