Nagyvilág

Botrány a H1N1-vakcinák körül, a WHO óvatosságra int

Habár csillapodott a H1N1 körüli hisztéria, a WHO éberségre szólítja fel a nemzeti kormányokat a vírus kapcsán. Kiderült:gyógyszergyártókhoz kötődő tudósok befolyásolták a szervezet döntéseit.

Egy H1N1 fertőzéssel kapcsolatos riport kiderítette, hogy egyes tudósok, akik gyógyszerek felhalmozását javasolták kormányaiknak, korábban nagy drogcégek alkalmazásában álltak. Az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO) dolgozó kutatók nevéhez köthető a H1N1 influenza járvánnyá minősítése, melyet jelenleg európai kutatók vettek górcső alá.

Laboratóriumi eredmények igazolták, hogy a H1N1 tavaly áprilisi kitörése óta több mint 18 ezer áldozatot követelt, ám a vártnál jóval kevesebb halálesethez vezetett. A fejlett országok beláthatatlan mennyiségű pénzt költöttek gyógyszerekre, melyek javarészt feleslegessé váltak, ma pedig a rajtuk maradt vakcináiktól igyekeznek megszabadulni.

A WHO sürgősségi bizottsága azonban éberségre szólította fel az országokat a járvánnyal kapcsolatban, beleértve a szükséges népegészségügyi intézkedések, és a kontrollszervek meglétét . Margaret Chan a WHO igazgatója elmondta, hogy az influenza vírus továbbra is veszélyt jelent az állapotos nőkre, a kisgyermekekre, és mindazokra, akik légzési problémákkal küzdenek. Még mindig benne vagyunk a járványban. Akárhogy is nevezzük, a H1N1 létezni fog – figyelmeztetett a WHO szóvivője. A vírus a karibi és dél-ázsiai részeken a legaktívabb, Afrikában szórványos, illetve gyengébb.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik