Nagyvilág

Nem lesz háború a Koreai-félszigeten

Dél-Korea nem gondolja, hogy a legutóbb kialakult konfliktus Észak-Koreával háborúvá fajulna, de aggódik amiatt, hogy Phenjan megpróbálkozhat egy civilek elleni terrortámadással.

Egy magas rangú dél-koreai tisztségviselő szerint mindkét fél régóta vigyáz arra, nehogy túl messzire menjen, Szöul azonban kész katonai erőt bevetni, ha – mint mondta – Észak valamilyen “szélsőséges provokációhoz” folyamodna.

A két Korea viszonya azután zuhant vissza a hidegháborús időket idéző mélyhűtött állapotba, hogy bebizonyosodott: Észak-Korea a felelős a déli hadihajó elsüllyesztéséért, amelynek következtében 46 tengerész életét vesztette.

“Megnyugtathatom önöket, Észak-Korea sohasem fogja ezt az opciót (nyílt háború indítását) választani, egész egyszerűen nemzeti érdekei miatt” – mondta, hozzátéve, hogy Phenjan szerinte tudja, hogy egy nagyszabású konfliktus, ideértve atom- vagy vegyi fegyverek bevetését, a félsziget erővel való egyesítésével érne véget.

Elemzők szerint a milliós emberállományú, de gyengén felszerelt észak-koreai hadsereg nem lenne egyenrangú ellenfél Dél-Korea és az Egyesült Államok számára, amely 28 ezer katonáját állomásoztatja a félszigeten.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik