Nagyvilág

Ma választ Csehország

Befejeződött a választási kampány Csehországban: a mintegy 7,5 millió cseh választópolgár pénteken és szombaton járulhat az urnákhoz. A választási helységek pénteken délután kettőtől este tízig, szombaton pedig reggel nyolctól délután kettőig lesznek nyitva.

A polgári demokraták és a kommunisták prágai nagygyűléseken mozgósították utoljára híveiket. A több ezer ember részvételével lezajlott rendezvényeken nem hiányzott az olcsó sör, kolbász, virsli, de a választási kortesgulyás sem.

Sajtóértesülések szerint a választási győzelemre legesélyesebbnek tartott párt, a CSSD kampánya mintegy 250 millió koronába került. Nem sokkal adta alább a Polgári Demokratikus Párt (ODS) sem, amelynek kampányköltségei szintén meghaladják a 200 millió koronát.

A cseh sajtó elsősorban azt kifogásolta, hogy mindkét nagy párt rendkívül intenzív negatív kampányt folytatott a másik ellen, s ez a konfrontatív hangnem a társadalom hangulatát is befolyásolta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik