Nagyvilág

Felszámolhatják a magyar speciális osztályokat Romániában

Fel kell számolni a kolozsvári Báthory István Elméleti Gimnáziumban működő, sérült gyerekekkel foglalkozó speciális osztályokat, mert a Kolozs megyei tanfelügyelőség szerint túlságosan költséges a fenntartásuk - írja az Új Magyar Szó című bukaresti napilap internetes oldalán.

A Kolozs megyei tanfelügyelőség főként finanszírozási nehézségekre hivatkozva utasította el a kolozsvári iskola és a Báthory Szülői Szövetség kérését, hogy az osztályokat tovább működtessék.

A Báthory az egyetlen olyan romániai magyar tanintézmény, ahol speciális integrált tanítás folyik magyar nyelven.
A felajánlott megoldás szerint a szóban forgó gyerekeket vagy normál osztályba, vagy súlyosan fogyatékos gyerekeket foglalkoztató osztályba kellene beíratni. A szakemberek egyöntetű véleménye szerint egyik sem lenne jó, a mostani a legeredményesebb oktatási módszer, mivel egyszerre valósítja meg a személyre szabott speciális nevelést és integrációt.

A speciális oktatási vonal lelkes szakemberek kezdeményezésére jött létre a Báthory Gimnáziumban, 1996-ban. Kezdetben egyetlen elemi osztállyal indult az oktatás, majd a 2007-2008-as tanév befejeztével már a harmadik nyolcadik osztály került ki az iskolából.

A hagyományostól eltérően az oktatás differenciált formában történik, ami annyit jelent, hogy a legtöbb esetben a tanterv egyénre, illetve kiscsoportokra szabott, de minden esetben a nemzeti kerettanterv követelményeit követi, osztály- és képességszintet szem előtt tartva.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik