Nagyvilág

Londonnak 225 nukleáris robbanótöltete van

Először árulták el szerdán Londonban Nagy Britannia nukleáris arzenáljának méretét, és a brit külügyminiszter 225-ben nevezte meg a nukleáris robbanótöltetek számát.

William Hague azután tette meg bejelentését a brit képviselőházban, hogy az amerikai kormányzat májusban közölte: nukleáris robbanótöltet-készlete 5113 darabból áll és további több ezer elavult vár leselejtezésre.

“Úgy gondoljuk, eljött a megfelelő idő, hogy nyitottabbak legyünk az általunk birtokolt fegyverekkel kapcsolatban. Megítélésünk szerint ez elősegíti a bizalom légkörének kialakulását a nukleáris fegyverekkel rendelkező és az ilyenekkel nem rendelkező államok között és hozzájárul a nukleáris fegyverek számának csökkentéséhez a világon” – jelentette ki Hague.

Nagy-Britannia korábban felfedte, hogy 160 bevethető robbanótöltettel rendelkezik, de Hague bejelentése nyomán először vált ismertté a brit nukleáris arzenál teljes nagysága.

Alistair Burt brit külügyminiszter-helyettes az ENSZ-nél akkreditált tudósítók előtt szerdán kijelentette, hogy Hague megbízásából érkezett New Yorkba, az atomsorompó-egyezmény felülvizsgálati konferenciájára, hangsúlyozandó a képviselőházban elhangzott bejelentés fontosságát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik