Nagyvilág

Izrael szigorítja a Hamasz-foglyok őrizetét

Az izraeli parlament szerdán törvényt fogadott el előzetes olvasatban a Hamasz iszlamista szervezet őrizetben lévő tagjai fogva tartásának szigorításáról, válaszul Gilád Salit izraeli katona gázai fogva tartásának elhúzódására.

A kneszet egy másik törvénytervezetet is jóváhagyott, amelynek értelmében megfosztják állampolgárságuktól azokat az izraeli arabokat, akiket terrorszervezet javára történő kémkedésben bűnösnek találnak. A két törvényjavaslatot még három olvasatban kell elfogadni a hatályba lépésükhöz.

Az első törvénytervezet célja, benyújtója szerint, hogy visszavonja az Izrael által fogva tartott Hamasz-tagok kedvezményeit, így biztosítva a kormány számára a terrorcsoportokra gyakorolt nyomás lehetőségét annak érdekében, hogy elfogadtassák velük a fogolycserét.

A törvénytervezet értelmében a palesztin foglyok a jövőben csak ügyvédeik látogatását fogadhatják, és csak negyedévente egyszer találkozhatnak a vöröskereszt képviselőivel. A foglyok a jövőben nem folytathatnak a börtönben egyetemi tanulmányokat, nem nézhetnek kábeltelevíziót, nem kaphatnak könyveket vagy újságokat.

Több mint 7000 palesztint – közöttük 270 tizenyolc év alattit –
tartanak fogva izraeli börtönökben a palesztin statisztikai hivatal adatai szerint.

Gázában kiadott közleményében a Hamasz figyelmeztetett, hogy “nem enged a nyomásnak.” A Gázai övezetet ellenőrző iszlamista mozgalom mintegy ezer, Izrael által fogva tartott palesztin, közöttük katonai szárnyának több véres merényletben való részvétellel vádolt vezetői elengedését követeli Gilád Salitért cserébe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik