Nagyvilág

Súlyos megszorítások várnak az olaszokra is

Silvio Berlusconi kormánya a tervezett megszorításokkal a Görögországéhoz hasonló válság megismétlődését kívánja elkerülni Olaszországban.

Az olasz kormányszóvivő szerint a tervezett intézkedésektől a következő két évben 24 milliárd euró bevételre számít a kormány. A várható megszorító lépésekről a Berlusconi miniszterelnök jobb kezének tartott politikus, Gianni Letta úgy nyilatkozott: „nagyon súlyos és kemény áldozatokat kell hoznunk annak érdekében, hogy megmentsük országunkat a görög veszélytől”.

Kormányzati források szerint az intézkedések között egyebek mellett szerepel a közszféra fizetésének három éves befagyasztása, további bércsökkentések a magasan fizetett kormánytisztviselőknek, illetve a bónuszokra kivetett magasabb adó a pénzügyi szektorban.

Az euróövezetben jelenleg Olaszország rendelkezik az egyik legnagyobb államadóssággal, amely 2010-ben elérte a GDP 115 százalékát.

Az olasz kormány azután tervezi bevezetni a kiadáscsökkentő lépéseket, hogy nemrég a brit, a spanyol, az ír, valamint a portugál kormány is megszorító intézkedéseket jelentett be.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik