Nagyvilág

Tucatnyian vesztek az árvízben Lengyelországban

Már legalább tizenkét ember halt meg a lengyelországi árvíz miatt - közölte a varsói rádióban egy tűzoltósági szóvivő.

A tizenkettedik áldozat egy asszony, akinek a vízbe fulladt testét Sandomierz közelében találták meg. Ez azért történhetett meg, mert a Varsótól 200 kilométerrel délre fekvő város nagy része a hét közepe óta víz alatt áll. Emellett Katowicében is vízbe fulladt egy férfi.

Donald Tusk miniszterelnök, aki a héten megszemlélte az árvíz sújtotta térséget, arra figyelmeztetett, hogy a veszély távolról sem múlt el, ugyanis az árvízveszély fokozódhat. Mint mondta, a Visztula medencéjében súlyosabb a helyzet, mint az 1997-es nagy árvizek idején.

A lengyel fővárosban szombaton reggel 774 centiméterre nőtt a Visztula vízszintje, ez jócskán meghaladja a riadókészültséget kiváltó 650 centiméteres vízállást, ám a gátak egyelőre ellenállnak a víz nyomásának. Szakemberek a 800 centiméteres értéket tekintik kritikusnak.

Szombaton tovább haladt észak felé a Visztula árhulláma, elöntéssel fenyegetve a folyó mentén fekvő Plock és Wloclawek városát. Varsótól délre átszakadt néhány gát, ennek következtében a víz elárasztott több kisebb települést.
Lengyelország másik jelentős folyóján, az Oderán is árhullám vonul le, amely pénteken elérte Wroclawot. A 600 ezres város néhány veszélyeztetett pontján várhatóan kitelepítik a lakosságot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik