Nagyvilág

Testvérharc a Munkáspártért

A brit politikatörténetben eddig példátlan testvérharc dönthet arról, hogy ki vezesse a brit Munkáspártot, a párt megürült vezetői tisztségéért ugyanis David Miliband volt külügyminiszter és öccse, Ed is indul.

A Labour tizenhárom évi kormányzás után elvesztette a múlt heti parlamenti választásokat. Addigi vezetője, Gordon Brown volt miniszterelnök néhány nappal később távozott a párt éléről, elindítva a vezetőválasztási folyamatot.

Először Brown 45 éves egykori külügyminisztere jelentette be hivatalosan, hogy indul a tisztségért, szombaton pedig a fiatalabb Miliband, az alig 40 éves Ed is közölte, hogy pályázik a tisztségre. Ed Miliband az energetikai miniszteri posztot töltötte be Gordon Brown kormányában.

Eddig csak ők ketten jelezték hivatalosan, hogy beszállnak a versengésbe, így – bár hírek szerint vannak még lehetséges jelöltek, akik gondolkodnak az induláson – könnyen lehet, hogy a szó valódi értelmében vett testvérharc eredményeként lesz új vezetője a brit Munkáspártnak.

Politikai bennfentesek – a brit sajtóhoz hasonlóan – jó ideje David Milibandet tartják a legesélyesebb befutónak. A volt külügyminiszter korábban is szóba került utódesélyesként; már 2007 nyarán, Tony Blair előző kormányfő távozása után is sokan ösztökélték arra, hogy induljon Brown ellenében az utódlási kampányban.

Gordon Brown, aki addig tíz éven át pénzügyminiszter volt, végül azonban ellenjelölt nélkül, közfelkiáltással került a Munkáspárt és a kormány élére Blair három évvel ezelőtti lemondása után. Ha a Miliband-fivérek valamelyike a Munkáspárt élére kerül, akkor erős kelet-európai kötődésű vezetője és miniszterelnök-jelöltje – a Labour jövőbeni választási győzelme esetén pedig miniszterelnöke – lenne Nagy-Britanniának. Édesanyjuk és néhai édesapjuk is lengyel, és mindketten a holokauszt túlélői.

Marion Kozak, a mama Czestochowában született, és lengyel családok rejtegették őt és édesanyját a német megszállók elől, amiért David Miliband két évvel ezelőtti hivatalos lengyelországi látogatásán külön köszönetet mondott. A család végül az 1950-es években kivándorolt Nagy-Britanniába. A papa, Ralph Brüsszelben született, szintén lengyel zsidó emigránsok gyermekeként. A hitleri invázió után apjával együtt gyalog tette meg az utat a belga fővárostól a Csatorna partjáig, és onnan átkeltek Angliába, ahol menedékjogot kaptak.

Ha David vagy Ed Miliband kerül a brit Munkáspárt élére, és a következő parlamenti választást a Labour megnyeri, először lenne zsidó kormányfője Nagy-Britanniának a viktoriánus idők miniszterelnöke, Benjamin Disraeli óta, sőt első ízben lenne olyan zsidó miniszterelnöke az országnak, aki tartja is vallását, Disraeli ugyanis annak idején keresztény hitre tért. David Miliband nemrégiben kijelentette: önazonosságának nagyon fontos elemeként tartja számon, hogy zsidó emigránsok gyermekeként született.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik