Nagyvilág

Szíria kész tárgyalni Izraellel

zíria török közvetítéssel hajlandó folytatni a béketárgyalásokat Izraellel, amelyről még nem tudni, miként vélekedik a lehetőségről - közölte szombaton Abdullah Gül török államfő

Szíria azt mondta, hogy kész ott folytatni a tárgyalásokat, ahol abbamaradtak, de izraeli részről még nincs reagálás. Rajtuk áll, mi fog történni – fogalmazott az elnök.

Bassár el-Aszad szíriai államfő is megerősítette, hogy kész a tárgyalásra, és azzal vádolta Izraelt, hogy igyekszik elkerülni azokat. “Izrael nem akarja elfogadni a közvetítést, mert tudja, hogy a sikeres közvetítés békét hoz, és az izraeli fél azt nem akarja. Hangsúlyozzuk, hogy a közvetítés Törökország dolga, de azt is megállapítjuk, hogy Izrael nem becsületes partner” – jelentette ki a szír elnök.

Izrael és Szíria 2008-ban négy tárgyalási fordulót bonyolított le török közvetítéssel, de a megbeszélések megszakadtak a palesztin kézen lévő Gázai övezet ellen 2008 decemberében intézett izraeli támadás miatt.

Recep Tayyip Erdogan török kormányfő több ízben bírálta az offenzívát, arra késztetve egyes izraeli politikusokat, hogy megkérdőjelezzék Törökország alkalmasságát a közvetítői szerep elfogulatlan betöltésére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik