Nagyvilág

Teljes káosz a brit választások után

Patthelyzet alakult ki Nagy-Britanniában, miután egyetlen párt sem szerzett kormányzóképes többséget a választásokon. A mérleg nyelve a csúfosan leszerepelt liberális párt lehet, az ő kegyeiket keresi most a bukott kormányfő és a legtöbb mandátumot szerzett konzervatív frakció is .

A szavazatok többségének összeszámlálása után már matematikailag esélytelen, hogy bármelyik brit párt többségi kormány megalakításához szükséges számú mandátumot szerezzen. Annyi azonban bizonyos, hogy a tizenhárom éve ellenzékben politizáló Konzervatív Párt a legnagyobb frakcióra számíthat a brit parlamentben, megelőzve az 1997 óta kormányzó Munkáspártot. A helyzetet nehezíti, hogy az egyetlen lehetséges koalíciós partner, a Liberális Demokraták vezetője eddig utalást sem tett arra, hogy kivel kezdene tárgyalásokat.

Nagyot csalódtak a liberálisok

Nick Clegg első nyilatkozatában csak annyit mondott: a jelenlegi helyzetben senkinek nem szabad “olyan elsietett döntést hoznia, amely nem állja ki az idő próbáját”. Clegg csalódást keltőnek nevezte saját pártja eredményét, mivel az egyáltalán nem tükrözi azt a támogatottsági megugrást, amelyet a közvélemény-kutatások a liberálisoknak a választási kampány során mutattak.

A Liberális Demokraták a részeredmények alapján változatlanul csak a harmadik legnagyobb frakciót alkotják, de létszámuk ahhoz bőségesen elegendő lenne, hogy például egy konzervatív-liberális koalíció révén kényelmes többséggel kormány alakulhasson. Ennek lehetőségére azonban eddig sem Clegg, sem David Cameron, a konzervatívok miniszterelnök-jelöltje nem tett utalást.

A liberálisok vezetője nem tudta leplezni csalódottságát (fotó: MTI/EPA)

A liberálisok vezetője nem tudta leplezni csalódottságát (fotó: MTI/EPA)

A liberálisoknak a koalíció az egyetlen esély a túlélésre, ironikus, hogy éppen ők lehetnek a mérleg nyelve azok után, hogy a közvélemény-kutatási adatok által felfokozott várakozáson messze alulteljesítettek – írja a BBC elemzésében.

Cameron hallgat

Cameron saját terveiről egy szót sem szólt, de kijelentette: a választási eredményekből annyi egyértelműen kiderült, hogy a munkáspárti kormány elvesztette mandátumát az ország további kormányzására. Gordon Brown miniszterelnök azonban egyenes utalást tett arra, hogy megpróbálkozik kormányképes koalíció összekovácsolásával. Kijelentette: az országgal szembeni kötelezettsége annak biztosítása, hogy Nagy-Britanniának “erős, stabil és fegyelmezett” kormánya legyen.

A brit politikai konvenció alapján ha egyik párt sem szerez abszolút többséget a választásokon, a hivatalban lévő miniszterelnököt illeti az első kormányalakítási kísérlet joga. Brown egyelőre nem válaszolt arra, hogy tervezi-e lemondását a párt és kormány éléről.

Elemzők szerint nem elképzelhetetlen, hogy Brown a liberálisokkal összefogva megpróbál a „vesztesekből” koalíciót formálni, de ez minden bizonnyal ellenkezne a közhangulattal – írja a BBC.

Politikai kommentátorok szerint a választások legvalószínűbb kimenetele az lesz, hogy végül David Cameron konzervatív vezető alakít kormányt, akár a liberálisokkal koalícióban, akár kisebbségben.

Már a következő választásról beszélnek

A Times Online szerint a Konzervatív Párt képes lehet kivezetni Nagy-Britanniát a gazdasági válságból. A lap szerkesztőségi cikke szerint a mostani választás tétje hatalmas, hiszen a szigetország nagy bajban van a hatalmas államadósság miatt. Bármilyen kormány alakul az elkövetkezendő hetekben, nem fogja kitölteni a mandátumát – írja a lap. A következő választásra 2010 végén vagy jövő tavasszal kerülhet sor.

A legnagyobb brit bulvárlap, a The Sun is a konzervatívok mellé állt. David Cameron fotója alá azt írták, ő az egyetlen reményünk. Elemzők szerint a 11 milliós példányszámú lap döntően képes befolyásolni a választásokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik