Nagyvilág

Melyik csapat nyeri az Európa Ligát? Tippeljen!

Gera Zoltánt is soraiban tudó angol Fulham vagy a „magyar kapcsolattal" szintén rendelkező spanyol Atlético Madrid lehet az Európa Liga első győztese. Szerdán kiderül - de az olvasó már most tippelhet a befutóra.

Melyik csapat nyeri az Európa Ligát? Tippeljen! 1

Az 1879-ben alapított Fulham fennállása legnagyobb sikerét aratta azzal, hogy bejutott az UEFA-kupa örökébe lépő, első alkalommal kiírt Európa Liga döntőjébe. A londoni klub menetelésében Gera Zoltán is főszerepet játszott. A korábbi ferencvárosi játékos 13 mérkőzésen hat gólt szerzett a sorozatban, éppen annyit, mint a csapat másik ünnepelt sztárja, Bobby Zamora, akivel egyébként félelmetes kettős alkot. Gera sorrendben a bolgár CSZKA Szófia, a svájci FC Basel, az ukrán Sahtar Doneck, az olasz Juventus (a “zebrákat” két góllal terítette le), valamint a Hamburg kapujába talált be, sőt, a német csapat elleni gólja a döntőbe a jutást jelentette a Fulhamnek. Az angol együttes az Atlético Madriddal találkozik majd a május 12-én esedékes hamburgi döntőben, amelyet a Story TV élőben közvetít. A spanyol klubnak egyébként szintén van „magyar kapcsolata” – pontosabban a vezetőedzőnek, Quique Sánchez Floresnek, akinek a szíve választottja Fehér Orsi, a tragikusan fiatalon elhunyt Fehér Miklós húga. Amíg a Fulham a sejtező harmadik körében, addig az 1903-ban életre hívott Atlético jóval később, csak a legjobb 32 között csatlakozott a versenysorozathoz, miután a csoportkörben kiesett a Bajnokok Ligájából. Érdekes, hogy a spanyol alakulat jószerivel döntetlenekkel menetelt a döntőig, egy vereség és két győzelem mellett ötször ikszelt aktuális ellenfelével, és a portugál Sportinggal, a spanyol Valenciával, illetve legutóbb az angol Liverpoollal szemben is csak több idegenbeli góljának köszönhetően jutott tovább. A Fulham első alkalommal léphet pályára valamelyik európai kupasorozatban.
Melyik csapat nyeri az Európa Ligát? Tippeljen! 1

Az Atlético Madrid ezen a téren lényegesen tapasztaltabb, hiszen korábban a BEK-ben egyszer, a már megszűnt KEK-ben pedig háromszor is eljutott a döntőig, igaz, hogy az utolsó akadályt csak egyszer tudta átugrani: 1962-ben, a Kupagyőztesek Európa Kupájában ért fel a csúcsra. A spanyol fővárosban, miként a brit metropoliszban is kupagyőzelemről álmodoznak a szurkolók, de vajon melyik csapat ünnepelhet a döntő után: a Fulham vagy az Atlético?

Játék időtartama: május 7-12.

Sorsolás:
május 13.

Nyeremény: 5 db puma focilabda

Nyerteseink:

  • Gábor Júlianna, Budapest
  • Kalmár Tibor, Tárnok
  • Kovács Isván, Budapest
  • Matvan Zsolt, Tatabánya
  • Tóth Zoltán, Pilisszentlászló

Ajánlott videó

Olvasói sztorik