Nagyvilág

Romokban hever Cannes

Cannes és Nizza polgármestere kezdeményezte, hogy a francia kormány nyilvánítsa természeti katasztrófa sújtotta övezetté a francia Riviéra partjait, ahol előző nap az orkán erejű szél és a hat-nyolc méter magasan felcsapó hullámok nagyon jelentős károkat okoztak. Ennek azért is tulajdonít nagy jelentőséget, mert néhány nap múlva kezdődik a cannes-i filmfesztivál is.

Alig egy héttel a fesztivál megnyitója előtt a tengerparti város híres sétánya, a Croisette lelombozó lűátványt fest, ugyanis a partmenti szállodasort és az éttermeket teljesen tönkretette kedd délután a viharos tenger. ugyanakkor Nizza 6 kilométer hosszú partszakaszán, ahol egy hete indult el a turistaszezon, szintén óriási károkat okozott.

Romokban hever Cannes 1

A polgármesterek elmondása szerint a helyiek évtizedek óta nem láttak ekkora hullámokat. Ráadásul az évnek ebben az időszakában teljesen szokatlan a viharos időjárás az Azúr-parton, ahol leginkább a Nizza és Cannes közötti partszakasz strandjai szenvedtek károkat.

A vihar olyan hirtelen érkezett, hogy az előjelzések ellenére a legtöbb helyen egyszerűen nem maradt idő a napernyők és a nyugágyak begyűjtésére, így azokat magával ragadta a tenger.

David Lisnard, Cannes polgármestere több millió euróra becsülte a károkat, de már dolgoznak a helyreállításukon. Ehhez az önkormányzat kétszáz embert mozgósított. “A fesztivál megnyitójára, azaz május 12.-re teljesen készen leszünk” – ígérte a polgármester.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik