Nagyvilág

Amnesztiát kaphatnak a thai tüntetők

Közkegyelemben részesülhetnek a vörös inges tüntetők, ha sikerül megegyezni a thaiföldi belpolitikai válság megoldásában.

Ezt egy kormányhoz közel álló forrás közölte kedden a francia hírügynökséggel.

A vörös ingesek vezetői jelenleg azon tanakodnak, hogy milyen választ adjanak Abhiszit Veddzsadzsiva kormányfő válságkezelő forgatókönyvére, amely bizonyos feltételek teljesülése esetén november 14-re előre hozott parlamenti választásokat helyez kilátásba.

A nyilatkozó szerint noha a tüntetők megsértették az egy hónapja bevezetett rendkívüli állapot rendelkezéseit, tárgyalnak velük az amnesztia kérdéséről, hogy nyugodtan hazatérhessenek.

A Bangkok Post című angol nyelvű újság keddi számában arról számolt be, hogy a kormány elvileg csak a tüntetőket szándékszik közkegyelemben részesíteni, azokat viszont nem, akiket a rendőrség súlyos törvénysértés miatt keres.

A többségükben Thaiföld északi-északkeleti vidékéről érkezett demonstrálók – akik Thakszin Sinavatra volt kormányfő hívei – eddig ragaszkodtak ahhoz, hogy 30 napon belül oszlassák fel a parlamentet, és legfeljebb 60 napon belül tartsanak új választásokat. A vörös ingesek két hónapja megszállva tartják Bangkok üzleti negyedét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik