Nagyvilág

Kivonulnak Iránból az amerikaiak

Újabb amerikai cégek szakították meg üzleti kapcsolataikat Iránnal, legutóbb a PricewaterhouseCoopers és az Ernst and Young nemzetközi könyvvizsgáló és pénzügyi tanácsadó jelentette be, hogy már nincsenek az ügyfeleik közötti iráni vállalatok - írta a The New York Times.

Miközben Barack Obama amerikai elnök kormánya újabb Irán elleni büntetőintézkedésekről tárgyal az ENSZ-ben, az ezzel párhuzamosan folyó kampányban fokozódik a nyomás az amerikai és külföldi vállalatokra, hogy vonuljanak ki a perzsa államból, amely a Nyugat szerint titkos atomfegyverkezést folytat.

A PricewaterhouseCoopers és az Ernst and Young távozásával már a “négy nagy”, vagyis a vezető könyvvizsgálók mindegyike kivonult Iránból; korábban a KPMG és a Deloitte is közölte elhatározását. Az utóbbi hónapokban olyan jelentős cégek jelentették be, hogy megszakítanak minden üzleti kapcsolatot Iránnal, mint a General Electric, a Huntsman, a Siemens, a Caterpillar és az Ingersoll Rand. A Daimler közölte, hogy eladja egy iráni motorgyárban való kisebbségi részesedését.

Az Irán ellen nemzetközi szankciók vállalati szinten megtették hatásukat: az amerikai cégeknek már alig van érdekeltségük a perzsa államban. Némely vállalatok igyekeznek megkerülni a kereskedelmi tilalmakat; Irán az egyik legerőteljesebben fejlődő partneri viszonyt Kínával építi ki. Az egyes vállalatok kivonulása különböző hatású, külön-külön talán egyik sem jelentős – mondta Stuart Levey amerikai pénzügyi államtitkár. Hangsúlyozta viszont: az üzleti kapcsolatok megszakításának összessége, különösen a politikai elszigeteléssel párosulva már hatni fog Teheránra.

Mark Wallace korábbi nagykövet, jelenleg egy Irán-ellenes lobbicsoport elnöke úgy látja: egy idő után be fog következni a fordulat, amelyre már nem lesz képes legyinteni az iráni kormány. Néhány további vállalat kivonulásával Irán el fog szigetelődni a nemzetközi áru-, szolgáltatási és tőkepiactól, komoly bajba fog kerülni – mondta.

Az amerikai vállalatokra a Bush-kormány idején kezdett erősödni a nyomás Washington részéről, hogy adják fel iráni érdekeltségeiket. Az amerikai kormány eleinte a nemzetközi bankokra és pénzintézetekre koncentrált, a legutóbbi bejelentések viszont arra engednek következtetni, hogy a nyomásgyakorlás kiterjedt a gyáriparra, a biztosítókra és a szolgáltatási szektorra is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik