Nagyvilág

Hivatalának felfüggesztését javasolják az augsburgi püspöknek

Mixát azzal vádolják, hogy papként rendkívül durván bánt a reá bízott gyerekekkel.

Szerdán kiszivárgott hír szerint a német püspöki konferencia elnöke felszólította Walter Mixa augsburgi püspököt, hogy függessze fel püspöki tevékenységét, amíg nem tisztázza magát a testi fenyítés és anyagi visszaélés vádja alól. Robert Zollitsch többször is beszélt telefonon az elmúlt napokban Mixa augsburgi püspökkel arról, “miként nyugodhatnának le a kedélyek az augsburgi egyházmegyében”.

Mixát azzal vádolják, hogy két-három évtizeden keresztül, még egyszerű papként, rendkívül durván bánt a reá bízott gyerekekkel. Egy másik vád szerint pedig egy árvaházi alapítvány pénzéből értékes antik műtárgyakat vásárolt magának. Kezdetben a fenyítésnek minden formáját tagadta, majd két héttel ezelőtt beismerte, hogy “egyszer-kétszer kiosztott néhány nyaklevest”.

Zollitsch mellett más német egyházi vezetők is megszólaltak. Reinhard Marx müncheni érsek például azt javasolta, hogy Mixa “tartson szünetet, és szálljon magába”. A kölni püspöki tanács szerdán nyilvánosságra hozott közleményében felszólította Mixát, hogy mindaddig függessze fel egyházmegyéje vezetését, amíg tisztázódnak az ellene felhozott vádak. Ezáltal “elejét lehetne venni annak, hogy további kár érje a egyházat”. Csakis ezzel a lépéssel lehetne elérni, hogy “az egyház szavahihetőségének legalább egy része helyreálljon” – hangoztatta a kölni tanács.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik