Nagyvilág

Obama az iráni elnökkel levelezik

Barack Obama amerikai elnök levelet kapott Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnöktől - erősítette meg a hét végén a washingtoni Fehér Ház.

Az iráni elnök a múlt hónapban küldött levelet – mondta Michael Hammer, a nemzetbiztonsági tanács szóvivője a Politico hírportálnak. Mint hozzátette, a levél tartalmát nem fedik fel.

Ahmadinezsád a napokban az iráni állami televízióban beszélt arról, hogy levelet küldött az amerikai elnöknek. „Írtam Obamának egy levelet, amely hamarosan meg fog jelenni” – mondta, és hozzátette: „azt üzentem neki, hogy üdvözöljük a változást, de nem láttunk valódi változást”.

Ahmadinezsád azt is kijelentette, hogy szerinte a nukleáris dosszié csak ürügy. „Az Egyesült Államoknak két lehetősége van, vagy folytatja téves politikáját, vagy együttműködik Iránnal” – mondta, hozzátéve, hogy „az együttműködés persze mindkettőnknek jobb”.

A Politico értelmezése szerint a levél része Teherán azon törekvésének, hogy a maga oldalára állítsa a habozó államokat az Irán elleni újabb ENSZ-szankciók ügyében: a perzsa állam vezetése azt akarja demonstrálni, hogy hajlandó a diplomáciai párbeszédre. A levél az iráni közvélemény számára pedig azt üzeni, nincs szó arról, hogy Irán nemzetközileg mind jobban elszigetelődik.

Az amerikai kormányon belül erősödik az a vélemény, hogy Washington diplomáciai úton nem képes rávenni Iránt nukleáris programjának feladására. Az Egyesült Államok meggyőződése szerint Teherán atomfegyver előállítására törekszik, amit Irán következetesen tagad.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik