Nagyvilág

Volt román elnökök védik az RMDSZ-t

Ion Iliescu és Emil Constantinescu volt román államfők bírálták Traian Basescu jelenlegi államfőt amiatt, hogy támogatja a romániai parlamenti bejutási küszöbnek a jelenlegi öt százalékról tíz százalékra való emelését. Markó Béla nem veszi komolyan az államfő javaslatát – egyelőre.

Basescu egy televíziós műsorban jelentette ki a héten, hogy egyetért a kétszeresére emelt bejutási küszöb bevezetésével. Iliescu és Constantinescu szerint ez az intézkedés a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) a bukaresti törvényhozói testületből való kizárását jelenti, ami ártana Románia és Magyarország viszonyának.

Constantinescu szerint az RMDSZ-nek a parlamentből való kizárása rombolná Románia kedvező külföldi megítélését, és nézeteltérést idézne elő Románia és az új magyar kormány között is. Iliescu “furcsa ötletnek” nevezte Basescunak a küszöbemelésre vonatkozó javaslatát. Szerinte az RMDSZ jelenléte a román politikai életben stabilizáló és egyensúlyteremtő tényező.

Markó Béla, az RMDSZ elnöke a kolozsvári Szabadság című napilapnak elmondta, hogy nem támogatják a parlamenti küszöb megemelését, mert ez azt jelentené, hogy a romániai magyarok hivatalból csak egy képviselőt küldhetnek a parlamentbe, mint a többi romániai nemzeti kisebbség. Markó elmondta: egyelőre nem veszi komolyan az államfő javaslatát, mert időnként ötletszerűen felvet dolgokat csak azért, hogy vitatémát adjon. “Most megint sikerült megriasztania sokakat, és a figyelem középpontjába kerülnie” – mondta az RMDSZ elnöke a Szabadságnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik