Nagyvilág

Több tízezer ember halt meg a mexikói drogháborúban

Több mint 22 ezer ember halt meg 2006-óta a mexikói drogháborúban egy a mexikói kormány által készített jelentés szerint.

Az összefoglaló szerint 2009 volt a legtöbb áldozatot követelő év a drogbandák elleni küzdelemben, akkor több mint kilencezer ember esett áldozatul a szervezett bűnözésnek. Az erőszak 2010-ben sem csökkent, idén eddig több mint háromezren haltak meg a kormány és a kábítószer-maffia, illetve a bandák közötti háborúban.

Felipe Calderón mexikói elnök amerikai támogatással 40 ezer katonával és rendőrrel próbálja felszámolni a drogbandákat, ennek eredményeként 2006-óta 121 ezer bűnözőt, illetve több maffiafőnököt is sikerült letartóztatni.

Az ellenzék, illetve szakértők szerint viszont ez nem oldotta meg a problémát, a drogbandák ugyanis továbbra is az Egyesült Államokban adják el a kábítószert, és az ebből befolyó összegekből vásárolják meg az amerikai fegyvereket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik