Nagyvilág

Irán 20 százalékos uránt állított elő

Ali Akbar Szalehi, az iráni atomenergia-ügynökség vezetője szerdán közölte, hogy országa 5 kilogramm 20 százalékra dúsított uránt állított elő.

Ez nyílt semmibevételét jelenti annak az ENSZ-követelésnek, hogy Teherán állítsa le vitatott atomprogramját.

Irán szerint az anyagra egy orvosi kutatóreaktorhoz van szüksége, és a dúsítás szintje messze alatta marad a 90 százalékos tiszta uránénak, amely az atombomba gyártásához szükséges. Amerikai illetékesek ennek ellenére aggodalmukat fejezték ki, mivel a művelet lépés lehet a nagyobb fokú dúsítás irányában.

Az Egyesült Államok és szövetségesei azzal vádolják Iránt, hogy atomfegyver előállítására törekszik, Teherán cáfolja ezt.

Az ISNA iráni hírügynökség szerdán idézte Szalehit, aki szerint Iránnak havonta másfél kilogramm 20 százalékosra dúsított nukleáris üzemanyagra van szüksége a kutatóreaktor üzemeltetéséhez.

Az Amerikai Egyesült Államok katonai hírszerzésének feje szerint azonban az arab ország elegendő mennyiségű magasan dúsított uránt állíthat elő az üzembe helyezett centrifugákkal ahhoz, hogy akár egy éven belül atombombát gyártson.

Elmondta: az amerikai felderítésnek nincsenek pontos információi arról, hogy hány centrifugáról van szó, de a szakértői vélemények megegyeznek az egyéves időtartamot illetően.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik