Nagyvilág

Irán feljelenti Obamát az ENSZ-ben

Irán legfőbb politikai és vallási vezetője elítélte vasárnap az amerikai elnök Irán elleni "megalázó nukleáris fenyegetését" - jelentette a teheráni állami televízió.

Obama “burkoltan nukleáris fegyverekkel fenyegette meg az irániakat. Nagyon furcsák ezek a kijelentések, és a világnak nem szabadna figyelmen kívül hagynia ezeket, hiszen a XXI. században vagyunk, és egy államfő fenyeget nukleáris támadással. E szavak ártanak az Egyesült Államoknak, bizonyítják, hogy az amerikai kormány eltévelyedett, nem lehet benne bízni” – jelentette ki Ali Hamenei ajatolláh az iráni hadsereg parancsnokai előtt.

A külügyminisztérium pedig bejelentette, hogy panaszt tesz az ENSZ-ben a fenyegetés miatt, amelyet – Teherán szerint – az új amerikai nukleáris doktrína tartalmaz.

“Azzal, hogy ilyen kijelentéseket tesznek, bizonyítják, hogy maguk az atomfegyvert birtokló országok jelentik a legnagyobb veszélyt a világ biztonságára. Hivatalosan tiltakozni fogunk ezek miatt az ENSZ-ben” – közölte Ramin Mehmanparaszt külügyi szóvivő, akit a félhivatalos Farsz hírügynökség idézett. A panaszt tartalmazó levelet a parlament 290 képviselője közül 255 írta alá – tette hozzá a Farsz.

A doktrína ismertté válása után Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök már a héten reagált rá. Az állami televízióban egyenes adásban sugárzott beszédében hangoztatta: ha Barack Obama amerikai elnök ugyanazon az úton halad, mint elődje, George Bush, akkor a válasz is “ugyanolyan csattanós” lesz, mint amilyet Bush kapott.

A kedden bejelentett új amerikai nukleáris doktrína központi eleme szerint az Egyesült Államok kinyilvánítja, hogy nem fog atomfegyvert bevetni vagy azzal fenyegetőzni olyan nem atomhatalom államokkal szemben, amelyek az atomsorompó-szerződés részesei, és teljesítik az atomfegyverek elterjedésének meggátlásával kapcsolatos vállalásaikat. Barack Obama amerikai elnök ugyanakkor leszögezte: az új stratégia nem vonatkozik azokra az országokra, például Iránra és Észak-Koreára, amelyek megsértették vagy elutasították az atomfegyverek terjedését gátló nemzetközi egyezményt.

Mohamed el-Baradei, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) volt főigazgatója szerint a világot fenyegető legnagyobb veszély az volna, hogy atomfegyver szélsőségesek kezébe kerülne. “Tudjuk, hogy vannak a világnak olyan térségei – például a volt Szovjetunió területén -, ahol gyengén vannak védve a (nukleáris) anyagok” – mondta a Le Journal du Dimanche című, vasárnap megjelenő francia hetilapnak adott interjújában. “Nem várhatjuk tétlenül, hogy atomrobbanás következzen be Manhattan vagy Bombay központjában” – tette hozzá az egyiptomi Baradei, aki tavalyig 12 éven át volt a NAÜ vezetője, és 2005-ben Nobel-békedíjjal tüntették ki.

Ismét kifejezte kétségét a titkos nukleáris tevékenységgel gyanúsított Irán elleni szankciók hatékonyságával kapcsolatban. “Ezek a szankciók csak rövid távon jelentenek megoldást. Irán jelentős hatalomnak akar tűnni a Közel-Keleten, és atomprogramja egy eszköz e státus elismertetésére” – mondta. Szerinte Iránnal feltétel nélkül és a kölcsönös tisztelet alapján tárgyalni kell.

Luiz Inácio Lula da Silva brazil elnök az El País című spanyol napilapnak adott interjújában szintén annak a meggyőződésének adott hangot, hogy “az utolsó pillanatig” tárgyalni kell az iráni elnökkel. “Nem lehet abból kiindulni, hogy Ahmadinezsád terrorista, akit el kell szigetelni” – szögezte le.

Brazília az ENSZ Biztonsági Tanácsának nem állandó tagja, és ellenzi, hogy újabb szankciókat vezessenek be Irán ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik