Nagyvilág

Kiadták az auschwitzi felirattolvajt

Egy lengyel katonai repülőgép fedélzetén Varsóba, majd helikopterrel Krakkóba szállították pénteken azt a svéd férfit, aki a vád szerint megbízást adott arra, hogy lopják el az egykori auschwitzi haláltábor bejáratánál lévő "Arbeit macht frei" feliratot.

Anders Högströmöt leghamarabb hétfőn fogják kihallgatni – közölte a krakkói ügyészség. A férfit február 11-én Stockholmban vették őrizetbe európai elfogatóparancs alapján, a feliratot 2009 decemberében lopták el.

A stockholmi bíróság március 11-én döntött Högström kiadatásáról, aki a lengyel hatóságok szerint a felirat eltulajdonításának értelmi szerzője volt. Krakkóban 14 napra előzetes letartóztatásba helyezték Högströmöt – jelentette be Boguslawa Marcinkowska, a krakkói ügyészség szóvivője.

A 34 éves Anders Högström ártatlannak vallja magát. Ügyvédje, Björn Sandin szerint védence a világszerte ismert felirat ellopása, megrongálása és értékesítése miatt akár 10 év börtönbüntetést is kaphat a lengyel törvények szerint.

“Tagadja, hogy ő lett volna az értelmi szerző. A feliratot ellopó emberek vették fel vele a kapcsolatot” – mondta Sandin.

Högström 1994 és 1998 között egy svéd neonáci párt, az azóta megszűnt Nemzetiszocialista Front alapítója és vezetője volt. A férfi azóta elhatárolódott a szélsőséges ideológiától.

A december 18-án ellopott, mintegy öt méter hosszú, fémből készült feliratot három nappal később, három részre darabolva találták meg egy észak-lengyelországi faluban, Torun közelében. A bűnüggyel kapcsolatban öt lengyel állampolgárt tartóztattak le. Hármat közülük azóta másféltől két és fél évig terjedő szabadságvesztésre ítéltek.

A második világháború idején Auschwitz-Birkenauban csaknem másfél millió embert – zömmel zsidókat – semmisítettek meg a Lengyelországot megszálló nácik. A haláltábort emlékhelyként megőrizték az utókornak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik