Nagyvilág

Felégetik az üzemet, ha nem kapnak pénzt

Gáztartály felgyújtásával fenyegetőzik egy bezárásra ítélt franciaországi autóalkatrész-gyár 30 alkalmazottja és magasabb végkielégítéseket követelnek.

A Párizstól 70 kilométerre északra fekvő Crépy-en-Valois alkalmazottai azzal álltak fel a megyei prefektus, az üzemtulajdonos Treves csoport és szakszervezeti vezetőkkel való tárgyalásból, hogy a vezetés nem akar velük komolyan tárgyalni; pedig már reggeé óta egyeztettek.

A cég ugyanis a 92 főt alkalmazó Sodimatex bezárását tervezi egy éve. A munkások ezért azt is kilátásba helyezték, hogy felgyújtják az üzemet. Azért, hogy ezt nyomatékosítsák, gyújtópalackokkal raktak körül egy 4-5 méter hosszú gáztartályt. Ezzel közel 100 csendőrt és tűzoltót mozgósítottak az üzemhez, majd Christian Estrosi ipari miniszter felszólította a feleket, hogy a húsvéti ünnepek után, kedden tartsanak „békítő” tárgyalást.

Az alkalmazottak magasabb végkielégítést, fejenkénti 21 ezer eurós plusz juttatást és kilenc havi átképzési szabadságot követelnek a cég által ajánlott négy hónap helyett. Néhány éve megszaporodtak Franciaországban a látványos akciókba – főnökök fogva tartásába, robbantással való fenyegetőzésbe – torkolló munkahelyi konfliktusok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik