Nagyvilág

Duplájára drágult a parkolás Pekingben

Kétszeresére emelték a parkolási tarifákat áprilistól Peking belvárosában, hogy csökkentsék a forgalmi torlódásokat és a környezetszennyezést.

Az új díjszabás 13 zónát érint, köztük a bevásárló negyedeket, a vasúti pályaudvarokat és a városközpont üzleti kerületeit. A kiadott tájékoztató szerint a legmagasabb díj 10 jüan – közel 300 forint – lesz óránként, de az út menti parkolókban 15-öt (430 forint) is elkérhetnek óránként, ha az autós hosszabb ideig marad.

A 13 zónában összesen egyszerre körülbelül 70 ezer autó parkolására van lehetőség, többnyire hivatali épületek földalatti parkolóiban.

A döntéshozók szándéka szerint az intézkedéssel épp a föld alá “szorítanák” az autósok egy részét, s ennek érdekében az adott területeken 6 jüanon tartják az óránkénti parkolás díját.

A fővárosi kormányzat már korábban is többször jelét adta annak a szándékának, hogy ösztönözni készül a tömegközlekedést és népszerűsítené a kerékpározást. Ennek érdekében Pekingben egyre bővülnek a metróvonalak, mind több gyorsított járatú buszt állítnak forgalomba és biciklikölcsönzőket, parkolókat hoznak létre forgalmas helyeken, metróállomásokon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik