Nagyvilág

Külföldiek is felügyelhetik az afgán választást

Az afgán parlament szerdán elutasította Hamid Karzai elnök rendeletét, amely megtiltja, hogy a választások tisztaságát felügyelő testületben külföldiek is helyet kapjanak.

Hamid Karzai ahhoz is ragaszkodott a februárban kiadott dekrétumában, hogy a testület tagjait ő válogathassa ki. Karzait az ellenzéken kívül nyugati szövetségesei is bírálták, amiért a választási panaszok öttagú bizottságának (ECC) három külföldi megfigyelőjét eltávolította.

Az elnök azóta részben visszatáncolt, amikor a közelmúltban az ENSZ új különmegbízottjával, Staffan de Misturával közölte, hogy az ENSZ jelölhet két külföldit. Viszont még mindig módjában áll, hogy a további három személyt – konzultálva a parlament felső és alsó házának elnökével – maga válassza ki.

A Reuters brit hírügynökségnek nyilatkozva egy képviselő elmondta, hogy a határozatot egyhangúlag fogadták el és ennek értelmében most az ENSZ, a Legfelsőbb Bíróság és az emberi jogi bizottság jelöli ki az öt személyt.

Diplomaták szerint azonban annak érdekében, hogy eltöröljék, a dekrétumot a felső háznak is el kell utasítania, és döntésüket Karzainak is szentesítenie kell. Mindazonáltal már az alsó házban elszenvedett vereség is megnehezíti Karzai dolgát, és halasztást szenvedhetnek a szeptemberre kitűzött parlamenti választások, amelyek előkészületei áprilisban kezdődnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik