Nagyvilág

Obama jobb kapcsolatot szeretne Kínával

Az Egyesült Államok a Kínával való konstruktív kapcsolatok további fejlesztését szorgalmazza - közölte Barack Obama amerikai elnök Kína új washingtoni nagykövetével.

Az elnök hangsúlyozta, hogy a két országnak együtt kell működnie a fontos nemzetközi kérdések, így az atomfegyverek terjedésének megakadályozása és a fenntartható globális gazdasági fejlődés támogatása terén – áll a Fehér Ház által kiadott közleményben.

Robert Gibbs fehér házi szóvivő szerint Barack Obama helyi idő szerint hétfőn fogadta Csang Je-szujt (Zhang Yesui), Kína új washingtoni nagykövetét, aki átadta neki megbízólevelét.

Gibbs szavai szerint az elnök megerősítette: Washington továbbra is az “egy Kína” politikát folytatja – azaz, hogy Tajvan nem külön ország -, valamint támogatja Peking és Tajpej arra irányuló erőfeszítéseit, hogy a Tajvani-szoros térségében enyhüljön a feszült légkör.

A két ország között az elmúlt hónapokban néhány kérdésben nézeteltérések keletkeztek, így a jüan árfolyamának szándékos alacsonyan tartása, a Tajvannak eladott amerikai fegyverek, az internethez való hozzáférhetőség kínai értelmezése és a dalai lámának, Tibet vallási és szellemi vezetőjének a Fehér Házban tett látogatása miatt. Kína a múlt héten jelezte, hogy erősíteni akarja kapcsolatait Washingtonnal ezeknek a problémáknak a megoldása érdekében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik